Mihail Szergacsov még 3 évig Tampában marad

 

A 22 éves orosz hátvéd 2023-ig több mint 14 millió dollárt kereshet.

A bérkeret szorításában vergődő Tampa Bay megegyezett egyik legfontosabb játékosával, a Stanley Kupa-győztes Mihail Szergacsovval. A fiatal kora ellenére a csapat alapemberének számító orosz a következő három szezonban összesen 14,4 dollárt kap, ami 4,8 milliót jelent évente. Az elmúlt idényben 70 találkozón 34 pontot szerző, majd a rájátszásban 25 találkozón 10 egységet termelő bekket így méltatta az aláírás után Julien BriseBois, a Lightning GM-je: “Nagyszerű hír, hogy a következő három évben is minket erősít. 19 évesen lépett a ligába, és mindenkit lenyűgözött a játéka ebben a három évadban. Tudjuk, hogy további potenciál van benne, hogy még jobb teljesítménnyel képes előrukkolni. Igazi érték számunkra. Arra számítok a stábbal együtt, hogy legalább olyan kiválóan fog játszani, mint a rájátszás idején. Több mint 20 perces jégideje volt, állandóan fent volt előnyben és hátrányban, mindkét oldalon használni tudtuk. A játék minden elemében képes fantasztikusat nyújtani, csak fizikailag kell még határozottabbnak lennie.”

Szergacsov új szerződésével nincs készen a Tampa kerete a következő szezonra. Anthony Cirelli és Erik Cernak ügye a levegőben lóg, miközben a klub a friss kontraktus nyomán 2 millió dollárral lépte át a fizetésekre költhető összeget. Julien BriseBois erre is kitért a megegyezés után: “A fizetési plafon továbbra is 81,5 millió dollár lesz, amit túlléptünk. Ettől függetlenül nincs kétségem afelől, hogy Cirelli és Cernak nálunk kezdi az új idény. Hogy hogyan lesz ez lehetséges? Ma még nem vagyok abban a helyzetben, hogy bejelentést tehessek, de dolgozunk az ügyön. Van még időnk a szezon kezdetéig. Abban biztos lehet mindenki, hogy a rajtra nem leszünk 81,5 dollár felett. Ez áldozatokkal fog járni, le kell bonyolítanom egy-két cserét, hogy Cirelli és Cernak a keret tagja maradjon.” Brisebois ennek kapcsán minden bizonnyal Tyler Johnson helyzetére utalt, akinek ügyéről ide kattintva találnak több információt.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum