A Brassó megközelítheti a DEAC-ot

   

A kék-sárgáknak ennek érdekében vissza kell vágniuk a DAB-nak, melynek otthonában elszenvedték idei egyetlen vereségüket.

Ha százalékosan nézzük a csapatok teljesítményét, akkor az eddigiek alapján az Erste Liga legjobbja nem más, mint a Corona Brassó. Dave MacQueen együttese 77,8-%-kal büszkélkedhet, ez a mutató a listavezető MAC HKB-énál is különb, Kangyal Balázs fiai 72,2%-nál tartanak. A brassóiak ezzel együtt a 4. helyen állnak a tabellán, ami úgy lehetséges, hogy még csak 6 mérkőzésen vannak túl az ismert körülmények miatt, szemben az újbudaiak pontosan kétszer ennyi, azaz 12 találkozójával. Ez a hatos szám hétfőn és kedden máris nő kettővel, ami elég lehet, hogy a gárda előbb megközelítse, majd akár meg is előzze a dobogós pozícióban tartózkodó DEAC-ot. Ehhez természetesen győzelmekre van szükség. A Corona továbbra is az a csapat, amely eddig minden meccsén szerzett pontot, vereséget pedig csupán egyszer szenvedett. Igen ám, de éppen Dunaújvárosban kaptak ki Valcharék hosszabbításban, tehát jól tudják, hogy az Acélbikák ellen nem mehetnek biztosra. Akkor sem, ha előzőleg az FTC-Telekomot is le tudták gyűrni, és akkor sem, ha a DAB jelenleg 4 meccses vereségszériában van. Kérdés még az esti meccsel kapcsolatban, hogy az újvárosiak miként tudnak regenerálódni a vasárnap esti gyergyói csata után, amikor sokáig jól tartották magukat, ám az utolsó harmadban elúszott a hajó.

dabbra_MG_3898

fotó: DAB

Brassó–DAB 8-3

   

Tomas Klempa mesterhármasával magabiztos győzelmet arattak a hazaiak, megközelítve az Erste Liga-dobogó harmadik fokán álló DEAC-ot.

Az első harmadban még tartották magukat a Dunaújvárosi Acélbikák, sőt két alkalommal is vezetést szereztek. Előbb Szappanos talált be, amire a fent említett szlovák légiós válaszolt, majd a bekk Mestyán István által visszavett előnyre Radim Valchar reagált. A második játékrészben aztán kinyílt az olló, Péter Balázs és Bors Huba révén elment kettővel a Brassó, és bár a brit válogatott David Phillips első Erste ligás találatával még közelebb került a DAB, Klempa két újabb gólja nyomán 6-3-ra nőtt a differencia, ami után David Leger az időkérés eszközét is bevetette. Hiába, hiszen 7 másodperccel később máris Acélbika-kiállítás következett, és nem az volt az utolsó. Az újvárosiak a 48. percben kapust cseréltek, Garret Hughson helyére Pinczés Bendegúz érkezett, akit nem sokkal később felavattak, 20 másodperc alatt két gólt kapott, Gajdó Balázs és ismét csak Valchar jóvoltából, 8-3 az 55. percben. A mérkőzés utolsó szakaszában még összehoztak néhány kiállítást a játékosok és a játékvezetők, ez azonban már nem volt befolyással a végeredményre. A Brassó alaposan visszavágott az Újvárosban korábban elszenvedett túlórás vereségért, és megközelítette a tabella 3. helyét, míg az Acélbikák pont nélkül utaznak haza a kétmeccses túráról.

bradab

fotó: Corona Brassó

Sokat lőttünk kapura, ez tetszett

   

Így látták a vezetőedzők a Brassó–DAB mérkőzést.

Dave MacQueen, Brassó: “Szép győzelmet arattunk. A játékunkban még vannak elemek, amelyeket a helyükre kell raknunk, itt-ott rozsdásan működünk, de kevés az időnk az edzések és a mérkőzések között. Sokat lőttünk kapura, ez tetszett, viszont sok helyzetet ki is hagytunk, végül azonban sikerült kihasználnunk néhányat. Mindez megengedi, hogy szusszanjunk egyet a keddi mérkőzés előtt.”

David Leger, DAB: “Az első harmadban nyilván jók voltunk, a másodikban a Brassó nagyobb sebességre kapcsolt, keményen támadta a kapunkat. Nem tudtuk kihasználni a helyzeteinket, és hiába bíztam benne, hogy a harmadik játékrészben még tehetünk valamit. Jól kezdtük azt a szakaszt, de képtelenek voltunk csökkenteni a különbséget. A továbbiakban mindent meg kell tennünk, hogy legközelebb a legjobbunkat nyújtsuk.”

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 0 néző. Játékvezetők: Kókai, Kókai, Muzsik, Horváth.
Tőke: 91,7% (Polc)
K
Hughson: 84,2% (Pinczés B.: 33,3%)
Carlson, McFadden, Gliga, Klempa, Valchar
1
Nilsson, Kovács, St. Pierre, Szappanos, Dansereau
Dame-Malka, Wilson, Finucci, Molnár Zs., Tranca
2
Dósa, Phillips, Mazurek, Pihlqvist, Török
Boriszenko, Bors, Mihály, Molnár Z., Péter
3
Mestyán, Hruby, Azari, Pozsár, Németh
Gajdó T., Haraga, Vasile N. R., Vasile A., Gajdó B.
4
Jakabfy, Lencsés, Gebei G., Tamás
MacQueen Dave, Zsók Levente
E
Leger David, Borbás Gergely
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 02:38 DAB Szappanos Nilsson St. Pierre
1-1 11:27 BRA Klempa Finucci Gliga
1-2 13:18 DAB Mestyán Dansereau St. Pierre
2-2 16:43 BRA Valchar Carlson
3-2 20:56 BRA PP Péter Tranca
4-2 25:40 BRA Bors Gajdó B. Boriszenko
4-3 28:46 DAB PP Phillips Nilsson
5-3 29:00 BRA Klempa Valchar Gliga
6-3 35:51 BRA Klempa Finucci
7-3 53:44 BRA Gajdó B. Bors
8-3 54:04 BRA Valchar Gliga
41 Kapura lövések száma 36
14 Kiállításpercek 12

Tomas Klempa mesterhármasa és még 8 gól

 

A Brassó–DAB mérkőzés összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum