Tabellaszomszédok találkoznak Gyergyóban

   

Az Acélbikák egy győzelemmel megelőzhetnék vendéglátójukat, amelynek persze lesz ehhez egy-két szava.

A Gyergyói HK hosszú szünet után komoly meccsel tért vissza az Erste Liga-körforgásba pénteken, amikor is 1-1-es döntetlenre hozta a rendes játékidőt és a hosszabbítást az FTC-Telekom ellen, a pluszpontot azonban elvitték a vendégek büntetőkkel. Szilassy Zoltán együttese ezek után 8 meccsen szerzett 8 ponttal áll a 7. helyen, győzelmeinek száma továbbra is csupán kettő, melyek közül egyet ért el hatvan perc alatt. Az újjászervezett társaságnak ennél azért egészen biztosan erősebbnek kellene lennie a kerete alaján, és alighanem az is lesz előbb-utóbb. Vasárnap este itt az alkalom elindulni felfelé, annál inkább, hogy a mögöttük tartózkodó Dunaújvárost fogadják a székelyek. A DAB felemás teljesítményt nyújt ezen az őszön, ezt egyfelől az jelzi, hogy még egyáltalán nincs 3 pontos sikere, másrészt az, hogy az UTE-t például kétszer is le tudta győzni túlórában, illetve a Brassó ellenében is diadalmaskodott. Ezzel együtt jelenleg 3 meccses vereségszériában vannak David Leger fiai, amit nyilván ideje lenne megszakítaniuk egy emberes visszavágással. Az a helyzet ugyanis, hogy azt a bizonyos egyetlen 3 pontos diadalt a Gyergyó éppenhogy az Acélbikák otthonában aratta még október elején, az akkori  5-1-re leginkább egy hasonló válasz jelenhetne igazi gyógyírt.

dabgye

fotó: DAB

Gyergyói HK–Dunaújvárosi Acélbikák 4-1

   

Szilassy Zoltán csapata a harmadik harmadban kerekedett az újvárosi tabellaszomszéd fölé.

Mindkét csapat szinte ugyanabban az összeállításban lépett jégre, mint a legutóbbi mérkőzésén, egyedül Pinczés Olivér hiányzott a vendégektől. Az első harmad nem hozott gólt, a GYHK aktívabban játszott, de nem tudtak betalálni annak a Hughsonnak, aki egy esetben a kék vonal környékén mentett. A középső játékrész elején a gyergyóiak kihasználták a harmadik emberelőnyüket, Koskiranta lőtt nagy gólt a korongjáratás végén. A DAB már Csergő 2+2 perces büntetése során is egyenlíthetett volna, ez végül egy kijátszott akció végén sikerült Szappanos révén. A harmadik húsz perc elején előbb a gólvonalról mentettek az Acélbikák, aztán Kovács Bronson blokkolt fájdalmasan és hősiesen. A következő csere meghozta az újabb GYHK-gólt, Troncinsky lőtte meg első Erste Liga-találatát. Ezt követően Mazurek kireklamált magának egy végleges fegyelmit. A DAB 5 a 4 ellen egalizálhatott volna, Dansereau kapuvasat lőtt. Hét perccel a vége előtt Szigeti megindult a saját kék vonalától, szólóját góllal zárta, 3-1-re vezetett a Gyergyói HK. A negyedik hazai találat egy kontratámadás végén született Csergő révén.

A GYHK 4-1-re nyert, hétfőn a Titánokat fogadja, a DAB Brassóban lép jégre.

gyedab-IMG_0978

fotó: Gyergyói HK

A javuló tendenciánkat effektívvé kell tenni

 

Borbás Gergely, a vendégek másodedzője és Szilassy Zoltán, a hazaiak vezetőedzője nyilatkozott a GYHK–DAB mérkőzés után.

Erste Liga, Gyergyószentmiklós, 0 néző. Játékvezetők: Kókai, Kókai, Horváth, Muzsik.
Cooke: 96,9% (Ruczuj)
K
Hughson: 91,1% (Pinczés B.)
Ferencz Csibi, Podlipnik, Koskiranta, Bíró, Szigeti
1
Dósa, Phillips, Mazurek, Török, Pihlqvist
Kozma, Troncinsky, Basaraba, Ouellette-St. Amant, Péter
2
Kovács, Nilsson, Dansereau, St. Pierre, Szappanos
Raszulov, Nagy, Benedek, Silló, Csergő
3
Mestyán, Hruby, Azari, Pozsár, Németh
Elekes Darabont, Sára, Lázár, Barabás
4
Jakabfy, Lencsés, Gebei G., Tamás
Szilassy Zoltán, Góga Attila
E
Leger David, Borbás Gergely
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 24:16 GYE PP Koskiranta Troncinsky
1-1 35:51 DAB Szappanos Dansereau St. Pierre
2-1 43:22 GYE Troncinsky Basaraba
3-1 52:47 GYE Szigeti
4-1 54:00 GYE Csergő Benedek Nagy
45 Kapura lövések száma 32
8 Kiállításpercek 38

McDavid stílusában lőtt nagy gólt Szigeti Ákos

 

Ahogy az Edmonton klasszisa szokta, saját harmadából indulva lekorcsolyázta a védelmet és belőtte. A Gyergyó–DAB összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum