Vissza szeretne vágni az 1-8-ért az Újpest

   

A DEAC két héttel ezelőtt keményen elverte az UTE-t, de ekkora különbség biztosan nincs a két csapat között.

A debreceniek és a lila-fehérek teljesen eltérő módon kezdték az idei Erste Liga-idényt. David Musial gárdája rendre pontot és pontokat szerzett, eddig összesen egy találkozója volt, ahol ez nem sikerült, jelenleg is 3 meccses győzelmi szériában van, így dobogós pozícióban tartózkodik a tabellán. Virág Csaba együttese ehhez képest vereségekkel indított, és utóbbi két összecsapását is elveszítette, így most a 6. helyen áll. Az igazsághoz tartozik azonban, hogy a koronavírus-járvány sokkal nagyobb nyomot hagyott a mai rangadó vendéglátóin, mint ellenfelükön. Az újpestiek kerete igenis erős, és ez nem csupán a nevek alapján állítható, hiszen legyőzték például a listavezető MAC HKB-t is, illetve legutóbb a megosztott címvédő FTC-Telekomnak is méltó ellenfelei voltak. Az a debreceni 1-8 ilyenformán bízvást nevezhető kisiklásnak, és nem lenne meglepetés, ha összejönne a visszavágás a Megyeri úton. Ebben az is segíthet, hogy jó néhány kulcsjátékosuk visszatért, így a csapatkapitány Benk András és a roppant rutinos Ladislav Sikorcin is, továbbá vasárnap már ott volt a padon Duschek Dávid, aki előbb-utóbb visszakerülhet a jóval 90 százalék alatt teljesítő Márkus Levente helyére. Persze afelől sem lehet kétségünk, hogy a DEAC mindent megtesz saját remek szériájának meghosszabításáért, és ehhez megvannak az eszközei. A debreceni keretben mindenki egészséges, a kapus a helyén van, az eleinte nem annyira eredményes támadók is magukra találtak, így bizonyára veszélyesebbek lesznek a vendégek a tévés meccsen, mint valaha.

debute

UTE–DEAC 5-2

   

Az újpestiek a 2+2 pontot szerző Maks Selan vezetésével visszavágtak a fél hónappal korábbi 8-1-es vereségért.

Az UTE összeállításában két változás történt az előző mérkőzéséhez képest: ezúttal újra Duschek Dávid védett, míg a védelemben debütált a 17 éves Balázsi Márton Péter, mégpedig Phil Kiss helyén. A jó tempójú mérkőzés első emberelőnyét gólra váltotta az UTE, Benk talált be egy kijátszott akció végén. A DEAC egy látványos góllal válaszolt: Kulesov a kapu mögülről, a társainak háttal állva hátratette a korongot, amit Hári belőtt Duscheknek. A második harmadot jól indították a lila-fehérek, a 45. másodpercben Selan lőtte el a korongot Hetényi botos kesztyűje mellé. Az újabb vezető gól után az UTE vezetett több támadást, a debreceni kapus mérkőzésben tartotta a csapatát. A 36. percben Izacky leütközte a debütáns Balázsit, aki a palánknak csapódott, de a saját korcsolyáján hagyta el a jeget. A következő csere során az újpestiek növelték az előnyüket, Selan takarásból érkező lövésébe beleért Szabad, Hetényi tehetetlen volt. A harmadik felvonás elején egy páros büntetés nyomán 4 a 4 ellen játszottak a felek, a speciális felállás során Selan a 44. percben belőtte a 4. UTE-gólt. Két és fél perccel később Szűcs egy pontos lövéssel visszahozta a DEAC reményeit, ezt követően aktívabbá váltak a vendégek. A harmad közepén Szűcs kapuvasat talált, majd nem sokkal később egy újabb Selan-lövés jutott be Hetényi kapujába, ezúttal Benk ért bele a szlovén játékos korongjába.

Az UTE 5-2-re nyert, 6 pontra megközelítette az egyaránt dobogós ellenfelét és az FTC-Telekomot, vasárnap a MAC HKB otthonába látogat. A DEAC hátránya 5 pont maradt a bajnokságot vezető újbudaiak mögött, legközelebb vasárnap az Opten Vasas HC-t fogadja.

utedeb_MI_0828

fotó: Jani Martin/UTE

Az első harmadban elég bután játszottunk

   

Mestermérleg az UTE–DEAC mérkőzés után.

Virág Csaba vezetőedző, UTE: “A Debrecen nagyon jó erőkből álló csapat, ezért próbáltunk a mérkőzés elején rendszerezetten és okosan játszani. Bár hátul még mindig sok a hiányzónk, a fiatalok kiválóan helytálltak a védelemben, és a kapusunk, Duschek Dávid is nagyszerű teljesítménnyel tért vissza. Jó dolgokat csináltunk a jégen, ennek köszönhetjük a győzelmet.”

David Musial vezetőedző, DEAC: “A második gólunk után még azt hittem, visszajöhetünk a meccsbe, de az ötödik újpesti találatot követően már nem maradt esélyünk. A mérkőzés elején, az első harmadban elég bután játszottunk, bár voltak helyzeteink, kihagytuk őket. Három éve nem tudunk nyerni a Megyeri úton, most is az UTE volt a jobb csapat.”

Erste Liga, Megyeri út, 0 néző. Játékvezetők: Wolf, Wolf, Váczi, Mizsák.
Duschek: 95,2% (Márkus)
K
Hetényi: 88,9% (Gönczi)
Balázsi, Stadel, Lamoureux, Just, Bodó
1
Kloz, Vokla, Dalecky, Izacky, Novotny
Selan, Horváth A., Benk, Vorobjov, Sikorcin
2
Kiss R., Sándor F., Hári, Kulesov, Pesztunov
Kovács A., Szécsi, Nemes, Szabad, Vincze
3
Filbrandt, Bogesic, Kiss Patrik, Mazzag, Szűcs
Kovács S., Fliszár, Godó, Rafaj
4
Sándor B., Mihalik, Berta, Molnár D., Kozma
Virág Csaba, Baróti Zsolt
E
Musial David, Kecskeméti Áron
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 05:43 UTE PP Benk Bodó Stadel
1-1 13:39 DEB Hári Kulesov Pesztunov
2-1 20:45 UTE Selan Just Stadel
3-1 35:59 UTE Szabad Selan Nemes
4-1 43:16 UTE Selan Bodó
4-2 45:58 DEB Szűcs Kiss Patrik Kloz
5-2 50:45 UTE Benk Selan Sikorcin
45 Kapura lövések száma 42
4 Kiállításpercek 6

Bodó óriási gólpasszt adott Benk Andrásnak

 

Kulesové is figyelemre méltó volt, amelyből Hári talált be. Az UTE–DEAC mérkőzés összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum