Kinevezték az első fekete GM-helyettest az NHL-ben

 

Brett Peterson az alig több mint két hónapja alkalmazott Bill Zito jobbkeze lesz a Florida Panthersnél.

A 39 éves Brett Peterson pályafutása során az NHL előszobájának számító AHL-ig vitte. 2009-ben vonult vissza az aktív hokitól, és játékosügynök lett annál az Acme World Sportsnál, amelynek alapítója éppen a Panthers új GM-je. Bill Zito csapatában folyamatosan haladt felfelé a szamárlétrán Peterson. Miután megkapta a játékos-szakszervezet engedélyét, Eustace King mellett az egyetlen fekete játékosügynök lett az NHL történetében. Zito értelemszerűen itt figyelt fel rá, most pedig az alábbi szavakkal méltatta floridai kinevezése után: “A jégen óriási tapasztalatokat szerzett, így remekül fel tudja mérni egy-egy játékos értékét és fejlődési képességeit. Fantasztikus üzleti érzéke van, amihez hihetetlen tárgyalási készség társul. Ezek elegye olyan emberré teszi, amilyenből kevés van a sportágban. Sokan vannak, akik egy-egy szegmensben kiemelkedőek, de ő egyszerűen mindenben az.” Az érintett így nyilatkozott: “Az ügynökségi tevékenység olyasmi volt, amibe mindig bele akartam kerülni. Már játékosként is ezen gondolkodtam. Most olyan lehetőség előtt állok, ami gyermekkori álmom volt: bekerültem az NHL körforgásába, harcolhatok a Stanley Kupáért. Ez egészen másféle küzdelem, mint amit játékosként vív az ember, de az út és a cél ugyanaz mindenkinek: a kupa elhódítása. Alig várom, hogy részese legyek ennek, és együtt dolgozzam olyanokkal, mint Joel Quenneville, Aleksander Barkov vagy Szergej Bobrovszkij.”

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum