Két hét után újra jégre lép a listavezető

   

A MAC HKB a Dunaújvárosi Acélbikák elleni meccsen veheti fel ismét az Erste Liga fonalát.

Kangyal Balázs együttese nem játszott mérkőzést a nemzetközi szünet óta, ennek ellenére őrzi első helyét a magyar bázisú nemzetközi bajnokság tabelláján. Ennek az az oka, hogy az idény első másfél hónapjában mindenkinél több találkozót abszolválhattak az újbudaiak – annak ellenére, hogy a Csíkszereda és a Brassó ellen nem álltak ki betegségekre és sérülésekre hivatkozva –, amelyeken szorgalmasan termelték a pontokat, miáltal jelentős előnyre tettek szert. Ennek a nagy része ugyanakkor az említett két hét alatt elkopott, a DEAC hátránya már csak 2 pont, David Musial fiai ráadásul 1 meccsel kevesebbnél tartanak még mindig, vesztett egységek tekintetében tehát jobban állnak. Ha így nézzük, akkor a MAC HKB kvázi győzelmi kényszerben van, bár persze sosem az a fontos, hogy ki áll az élen egy évad negyede környékén. Sofronék mindazonáltal egyszer már bebizonyították, hogy képesek nyerni a Dunaújváros ellen, igaz, különös dramaturgiájú találkozón diadalmaskodtak október 24-én. Először 3-0-ra, majd 4-1-re is vezettek a vendégek, innen egyenlítettek az Acélbikák, ám Nagy Krisztián az 59. percben bevitte a kegyelemdöfést. A DAB mostanában felemásan teljesít, 8 mérkőzéséből rendes játékidőben még egyet sem nyert meg, három hosszabbításos sikere a 8. helyhez elegendő. Legutóbbi 2 összecsapásukat elveszítették David Leger fiai, akiken egy listavezető-verés bizonyára többszörösen is sokat segíthetne.

dabmac_MG_5555

MAC HKB Újbuda–Dunaújvárosi Acélbikák 4-3

   

Sofron Istvánék büntetőkkel tudták legyőzni a Garret Hughson által remek kapusteljesítményt produkáló DAB-ot.

Az elmúlt két hétben jégre nem lépő MAC HKB soraiba visszatért több mint egy hónapos kihagyás után Scott Macaulay. A meccset a hazaiak kezdték aktívabban, kihagytak egy emberelőnyt. Nyomásuk a 8. percben érett góllá, amikor a Dunaújvárosi Acélbikák a saját harmadukban eladták a korongot, ezt Sofron büntette meg. A második hazai fór technikailag kimaradt, ám 4 másodperccel Mestyán visszatérése után Nagy Krisztián bekotorta a korongot Hughsonnak. A nyitó harmad végén magára talált a DAB, egy szép cselt követően Szappanos tudott szépíteni.

A középső játékrész elején eljött az első dunaújvárosi fór, ahol Nilsson kék vonalas lövésével egyenlítettek a vendégek. A MAC HKB szintén egy 5 a 4 elleni helyzet során szerezte vissza a vezetést, Garát lövése megpattant, Hughson tehetetlen volt. A mérkőzés felénél Terbócs ütője beszorult Phillips fejvédőjébe, amivel tökéletesen megvalósította a magas bottal való játékot. A DAB nem tudott egyenlíteni az előnyben, de a kiegészülés után büntetőhöz jutott a csapat, ugyanis Csollák rátenyerelt a korongra a kapu előterében. A rávezetést kihagyta Dansereau. Ezt követően pontatlan játék jellemezte mindkét felet.

Az utolsó húsz percben az Acélbikák küzdöttek az újabb egyenlítésért, ez végül az 55. percben Mazurek emberelőnyös góljával jött össze. A rendes játékidő nem hozott döntést, hosszabbításra került sor. A 3 a 3 elleni játék hajrájában Sofron kihagyott egy nagy szólót. A büntetőknél a hazaiaktól Orban és Sofron, a vendégektől csak Dansereau talált be.

A MAC HKB szétlövésben 4-3-ra nyert, előnye 4 pontra nőtt közvetlen üldözői, a DEAC és az FTC-Telekom előtt, legközelebb egy hét múlva az UTE-t fogadja. A Dunaújvárosi Acélbikák pénteken kezdik erdélyi túrájukat.

macdab-ml_201115_06

fotó: Mudra László/MAC HKB Újbuda

Most nem lehetek maradéktalanul elégedett

 

Kangyal Balázs és David Leger vezetőedzők kommentálták a MAC HKB Újbuda–DAB mérkőzést.

Erste Liga, Tüskecsarnok, 0 néző. Játékvezetők: Varjú, Varjú, Vincze, Vincze.
Bálizs: 90,0% (Farkas)
K
Hughson: 92,5% (Pinczés B.)
Pozsgai, Dóczi, Nagy, Molnár, Sofron
1
Dósa, Phillips, Azari, Török, Pihlqvist
Macaulay, Jászai, Orban, Kreisz, Terbócs
2
Kovács, Nilsson, Dansereau, St. Pierre, Szappanos
Bugár, Garát, Kedves, Majoross, Lőczi
3
Mestyán, Hruby, Mazurek, Pozsár, Gebei G.
Csollák, Strenk, Ritter, Ádám
4
Jakabfy, Lencsés, Németh, Pinczés O., Tamás
Kangyal Balázs, Marton Tibor
E
Leger David, Borbás Gergely
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 07:31 BJA Sofron
2-0 13:02 BJA Nagy Dóczi Sofron
2-1 17:54 DAB Szappanos St. Pierre Mestyán
2-2 23:07 DAB PP Nilsson Mazurek Dansereau
3-2 25:28 BJA PP Garát Orban Majoross
3-3 55:19 DAB PP Mazurek Kovács St. Pierre
4-3 65:00 BJA GWS Sofron
53 Kapura lövések száma 30
8 Kiállításpercek 10

Nem akármilyen góllal nyitotta a meccset Sofron

   

A MAC HKB–Dunaújvárosi Acélbikák mérkőzés összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum