Az éllovas ellen folytatná a felzárkózást a Fradi

   

A MAC HKB-nak még egyáltalán nincs nulla pontos meccse az idei Erste Liga-szezonban.

6 pontos előnnyel vezeti a táblázatot az újbudai együttes, amelyet eddigi 7 mérkőzése során csak egyszer tudtak legyőzni, és akkor is csak hosszabbításban. A “tettes” éppen az FTC-Telekom volt, amellyel kedden este is találkoznak Kangyal Balázs tanítványai. A szituáció érdekessége, hogy a Tüskecsarnok két lakója közül ezúttal a “rozsomákosok” a pályaválasztók, ennek tükrében nem árt felhívni a zöldek szurkolóinak figyelmét: a vendégszektorba célszerű megváltani belépőiket, a K-szektor most a kékek híveié lesz. Ami az előzményeket illeti, a két csapat merőben más utat járt be az elmúlt hetekben és hónapokban. Igaz ugyan, hogy a MAC HKB-nak is volt egy leállása – két meccs maradt el meg nem nevezett betegségek és sérülések miatt –, ám ez egyáltalán nem befolyásolta negatív irányba a gárda teljesítményét. Ellenkezőleg, azóta folyamatosan nyernek az újbudaiak, ennek köszönhető az élre állásuk és a jelentős előnyük felépítése. A fiatal csapatot a kapusteljesítmények mellett főként az első sor repíti, Nagy Krisztián – aki a hét gólja és a hét játékosa elismeréseket is megkapta – és Sofron István nagyüzemi méretekben gyártja a pontokat. Az FTC-Telekomot ehhez képest két hullámban terítette le a koronavírus-járvány, ennek is volt a folyománya, hogy a hatodik mérkőzésig kellett várni, mire az együttes behúzta az első 3 pontos sikerét. Azok után, hogy ez Győrben megtörtént, bizonyára a második hasonlóra készülnek Nagy Gergőék a listavezető ellen, gondolván: ami eddig senkinek nem jött össze, az épp nekik miért is ne sikerülhetne. Külön is motiválhatja őket, hogy győzelem esetén máris a dobogóra kapaszkodhatnak. A 18 órakor kezdődő összecsapást a ligatévén is követhetik az érdeklődők.

ftcmac

fotó: FTC-Telekom

MAC HKB Újbuda–FTC-Telekom 5-6

   

Rendkívül fordulatos és izgalmas mérkőzésen nyert hosszabbításban az Erste Liga megosztott címvédője.

A kékek összeállítása a szokásosnak volt mondható, míg a zöld-fehérek soraiba visszatért Tóth Gergely, Arany kapus és Pavuk Attila ellenben továbbra is hiányzott. Hiába lőttek kétszer annyit Fodor Szabolcs tanítványai, az első harmadban a gólokat Kangyal Balázs fiai lőtték, hasonlóan ahhoz, ahogy legutóbb az Acélbikák ellen is tették: Terbócs, Orban és Sofron révén 3-0 állt a táblán, utóbbi 20. percbeli találatánál Bálizs Bence hálóőr asszisztot jegyzett. A második menetben továbbra is Fradi-dominancia volt észlelhető a játékban, ami immár az eredményben is megmutatkozott, Nagy Gergő és Hodgman által a meccs felénél 3-2 volt az állás, ekkor az időkérés eszközéhez folyamodott a MAC HKB vezetőedzője. Megvolt a haszna, Sofron jóvoltából 4-2-nél tartottak a felek a 33. percben, ám Nagy Gergő a 35.-ben válaszolt. A harmadik felvonás 47-48. perce újabb MAC HKB-s rövidzárlatot hozott, Tóth Richárd egyenlített, Kulmala fordított, 4-5, újabb időkérésre nem volt mód. A “rozsomákok” ennek ellenére nem adták fel, Kreisz egalizált az 52. percben, 5-5, további izgalmakra volt ily módon kilátás. Újabb gól nem született, egy-egy kiállítás igen, Terbócsé áthúzódott a hosszabbításra, négy a három ellen kezdhettek a zöldek. Ezt a hátrányt még kibekkelte a MAC HKB, sőt a visszatérő Terbócs kis híján lezárta a meccset. A helyzet kimaradt, majd kisvártatva Keaton Ellerby nagy gólt lőtt, 6-5-re nyert a Fradi. Ahogy a két gárda első meccsén, úgy a másodikon is túlórában szerezte meg a pluszpontot a megosztott címvédő. A MAC HKB-nak ezenközben még mindig nincs nullás meccse ebben a szezonban.

macftc

fotó: Szűcs Attila/MJSZ

Megérdemelte a Ferencváros ezt a két pontot

   

Kangyal Balázs és Fodor Szabolcs vezetőedzők nyilatkoztak a MAC HKB Újbuda–FTC-Telekom Erste Liga-rangadó után.

Erste Liga, Tüskecsarnok, 677 néző. Játékvezetők: Babic, Babic, Muzsik, Szabó.
Bálizs: 89,3% (Farkas R.)
K
Nagy Kristóf: 81,5% (Földes)
Pozsgai, Tornyai, Nagy Krisztián, Molnár, Sofron
1
Karmeniemi, Ellerby, Nagy G., Sági, Tóth A.
Garát, Jászai, Orban, Kreisz, Terbócs
2
Hegyi, Boros, Hodgman, Kulmala, Németh
Csollák, Dóczi, Kedves, Majoross, Lőczi
3
Bán, Sarcia, Hajós, Somogyi, Tóth Richárd
Bugár, Strenk, Ritter, Ádám
4
Roczanov, Tóth Gergely, Galántai, Tóth Gergő, Tóth Renátó
Kangyal Balázs, Marton Tibor
E
Fodor Szabolcs
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 00:15 BJA Terbócs Orban
2-0 15:25 BJA Orban Terbócs Kreisz
3-0 19:25 BJA Sofron Molnár Bálizs
3-1 22:57 FTC Nagy G. Sági Tóth A.
3-2 30:36 FTC Hodgman Kulmala Németh
4-2 32:41 BJA Sofron Nagy Krisztián
4-3 34:37 FTC Nagy G. Sági Tóth A.
4-4 46:49 FTC Tóth Richárd Sarcia Sági
4-5 47:55 FTC Kulmala Németh Hodgman
5-5 51:18 BJA Kreisz Terbócs Orban
5-6 62:24 FTC Ellerby Kulmala Hodgman
27 Kapura lövések száma 56
8 Kiállításpercek 6

Hodgman fonákja azért ott van a szeren

 

A MAC HKB Újbuda–FTC-Telekom mérkőzés góljai.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum