Nézők előtt fogadja a DAB a MAC HKB-t

   

Ez lesz az első találkozó az idei Erste Liga-szezonban, amikor az újvárosi szurkolók a hazai helyszínre kilátogatva buzdíthatják kedvenceiket.

A Dunaújvárosi Acélbikák eddig zárt kapuk mögött voltak kénytelenek fogadni vendégeiket bizonyos engedélyek hiányában, ám szombaton végre – miként azt a napokban hírül adták – 272 nézőt beengedhetnek, és a vendégdrukkereket is szívesen látják a limit erejéig. Mindez a legjobbkor történik, elvégre a DAB a felemás kezdés után kiváló eredményt ért el az esélyesebbnek tartott UTE otthonában. Azt követően, hogy Azariék 10-et kaptak a Sportklubtól, igazán szép teljesítmény 2 pontot elhozni Újpestről, úgy is, hogy 3-1-es vezetésük láttán alighanem 3 pontról ábrándoztak Dansereau-ék. Persze náluk jobb formában lévő együttesek is vannak most az Erste Ligában, különös tekintettel a MAC HKB-ra, amely első helyen áll a tabellán. Kangyal Balázs gárdája eddig egy mérkőzésen sem maradt pont nélkül, ráadáasul 6 találkozójából 5-öt megnyert. Mindezt úgy, hogy az utolsó 3 meccsükön összesen 1 gólt kaptak az újbudaiak, amit nem csupán Bálizs Bencének köszönhetnek, minthogy debütálása alkalmából Farkas Roland is shutoutot ért el Győrben a Titánok ellen. Aki tehát most fel akarja venni a versenyt a MAC HKB-val, annak elsősorban az ellenfél védelmét és kapuspárosát kell lebirkóznia, másrészt ki kell húznia a Nagy Krisztián-féle első sor méregfogát, az ugyanis egyelőre ellenállhatatlan. Hogy ezt szombaton este is el lehet-e majd mondanunk róla, azt az újvárosi érdeklődők mellett a ligatévé nézői is élőben figyelhetik.

dabmac2020

Dunaújvárosi Acélbikák–MAC HKB Újbuda 4-5

   

A DAB hiába egyenlített háromgólos hátrányból, másfél perccel a vége előtt a mesterhármasig jutó Nagy Krisztián belőtte a vendégek győztes gólját.

A mérkőzés kiválóan indult a MAC HKB számára: a 25. másodpercben Nagy Krisztián vezetéshez juttatta az újbudaiakat, aztán két perccel később emberelőnyben Dóczi lőtt kék vonalas gólt. Az Acélbikák gyorsan rendezték soraikat a két bekapott gól után, Sofron büntetését majdnem ki is használták, de Szappanos nem tudott élni a ziccerrel. Németh büntetése miatt 25 másodpercen át 4 a 4 ellen játszottak a felek, aztán amikor újbudai előnybe fordult a játék, Terbócs zárta góllal a korongjáratást. Gyorsan jött a DAB szépítő találata: 43 másodpercre rá Pinczés lövésére nem tudott reagálni Bálizs.

A második húsz perc áthúzódó MAC HKB-fórral, ami kimaradt. Ellenben az első felvonáshoz hasonlóan egy újabb szép Nagy Krisztián-gól született, ezúttal 70 másodpercet kellett várni rá. Szinte azonnal válaszolhatott volna St. Pierre, de nem talált be, ellenben a DAB emberhátrányba került. A 26. percben Odnoga csak segítséggel hagyta el a jeget, de a játékvezetők nem láttak szabálytalanságot. A következő csere meghozta a második dunaújvárosi gólt: Török talált be közelről a vendégeknek. Ezt követően pörgősebbé vált a játék, a mérkőzés felénél egygólosra csökkent a DAB hátránya, miután Dansereau takarásból lőtt, Bálizs nem látott semmit sem az érkező korongból. A harmad végén emberelőnybe kerültek a hazaiak, egyenlítettek is belőle: egy kapu mögülről visszatett korong bejutott a MAC HKB kapujába. Nem sokkal később Azari begyűjtött egy 10 perces fegyelmit.

A harmadik játékrész komoly tempóban, oda-vissza játékkal indult. A 45. percben Bálizs késleltette a játékot, ezért kétperces büntetést kapott. A DAB jól járatta a korongot, de a vezetést nem tudta megszerezni. A csapatok próbálták a rendes játékidőben dűlőre vinni a meccset. A végjátékhoz közeledve Sofron kiült testre ütésért, de 18 másodpercre rá Mazureket is kiküldték. A mérkőzés nem végződött döntetlennel: 96 másodperccel a vége előtt Sofron passzából Nagy Krisztián mesterhármasig jutott. Az Acélbikák próbáltak újra egyenlíteni, de nem tudták bejuttatni a korongot Bálizs kapujába.

A MAC HKB 5-4-re nyert, továbbra is vezeti az Erste Liga-tabellát. Nagy Krisztián 3 gólt lőtt, Sofron 4 gólpasszt osztott ki.

dabmac_MG_5555

fotó: DAB

Jó kezdés után megfordítjuk a fejünkben a dolgokat

 

Mestermérleg a Dunaújvárosi Acélbikák–MAC HKB Újbuda mérkőzést követően.

David Leger vezetőedző, DAB: “Sajnos megint nem kezdtük jól a mérkőzést, komoly hátrányba kerültünk az első harmadban, ezen mindenképpen javítani kell, és javítani is fogunk a jövőben. Viszont ezt követően szépen visszajöttünk a meccsbe egy jó csapat ellen, át is vettük az irányítást a második harmadtól, sok időt töltöttünk a támadózónában, ezzel elégedettek lehettünk. Vissza kell néznem az utolsó gólt, az azonban biztos, hogy egy ilyen jó csapat nem ad sok időt a hibákra. Bár tudom, hogy a játékosok most nagyon csalódottak, én büszke vagyok rájuk, mert nagyot küzdöttek, és az első tíz perc kivételével elégedett is lehetek a látottakkal.”

Kangyal Balázs vezetőedző, MAC HKB: “Készen álltunk a meccsre, de ezzel az elmúlt mérkőzéseken sem volt baj, ami azért is örömteli, mert idegenben nehezebb azért. Sajnos az is előfordult már velünk, ami most is, hogy a jó kezdés után valahogy megfordítjuk a fejünkben a dolgokat, és elkezdünk olyasmit csinálni, amiről előtte szó sem volt. A harmadik harmadban tudtunk valamennyit változatni a védekező harmadbeli játékunkon, utána két egyéni megmozdulással eldöntöttük a meccset. Az utolsó másfél percet keményen végig kellett dolgoznunk az előny megőrzéséért, ekkor azt láttam a pályán, amit igazán szeretnék. Nem is elsősorban játékban, hanem odaadásban.”

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 130 néző. Játékvezetők: Soós, Soós, Szabó, Kis-király.
Hughson: 86,8% (Pinczés B.)
K
Bálizs: 92,0% (Farkas)
Kovács, Nilsson, Mazurek, Török, Pozsár
1
Pozsgai, Tornyai, Nagy, Molnár, Sofron
Dósa, Phillips, Azari, Odnoga, Pihlqvist
2
Garát, Jászai, Orban, Kreisz, Terbócs
Mestyán, Lencsés, Szappanos, Dansereau, St. Pierre
3
Csollák, Dóczi, Kedves, Majoross, Lőczi
Jakabfy, Gebei G., Pinczés O., Németh, Hruby
4
Bugár, Strenk, Ritter, Ádám
Leger David, Borbás Gergely
E
Marton Tibor, Kangyal Balázs
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 00:25 BJA Nagy Sofron Molnár
0-2 03:30 BJA PP Dóczi Sofron Pozsgai
0-3 10:00 BJA PP Terbócs Kreisz Orban
1-3 10:43 DAB Pinczés O. Németh
1-4 21:10 BJA Nagy Sofron
2-4 22:34 DAB Török Kovács Pihlqvist
3-4 30:03 DAB Dansereau Szappanos St. Pierre
4-4 37:14 DAB PP Mazurek St. Pierre Dansereau
4-5 58:24 BJA Nagy Sofron
50 Kapura lövések száma 38
42 Kiállításpercek 10

Működött a Sofron–Nagy K. játékkapcsolat

 

A DAB–MAC HKB mérkőzés összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum