Nyeretlen csapatok csapnak össze Kassán

 

A DVTK Jegesmedvéknek már van 2 pontjuk, a HC Kosicének egy sincs, igaz, még csak egy mérkőzésen van túl az együttes.

Nem sok csapat maradt a szlovák Extraligában, amelynek ne gyűlt volna meg a baja a koronavírussal. A fertőzés a miskolci gárdát sem kerülte el, a kassait ellenben még nagyobb erővel csapta meg. Míg a mieinknek csak az első két mérkőzésüket kellett elhalasztaniuk, addig a HC Kosice hosszabb szünetre kényszerült, és vasárnap tudott bekapcsolódni a pontvadászatba. Ezt sem koronázta siker, a szomszédvár gárda 5-3-ra kikapott Zólyomban, így a szintén 1 meccses és 0 pontos Liptószentmiklóssal párban a sereghajtók között tartózkodik. A Jegesmedvék előbbre tartanak, első két meccsükön pontot szereztek, bár a túlórában ellenfeleik szerezték meg a győzelmet. Harmadjára a Trencsén mind a három egységet elvitte Miskolcról, így a gárda jelenleg a 8. helyen áll. A konkrét pozíciók persze most még nem sokat számítanak, a naptár felborult, volt játéknap ? a pénteki ?, amikor összesen egy meccs ment le, vasárnap is csak kettőre kerülhetett sor, és a folytatás is teljesen bizonytalan. Csak annyi biztos, hogy a pontokat célszerű elkezdeni gyűjtögetni, és hogy Kassán a két nyeretlen közül az egyik sikernek örülhet este. ”Kedden újabb komoly erőpróba következik számunkra ? mondta a klubhonlapnak Dave Allison vezetőedző. ? Nem szeretném a meccs végkimenetelét taglalni, számunkra most az a legfontosabb, hogy jobbak legyünk, jobban játszunk, mint az előző meccsünkön. A csapat meglévő küzdőszellemére, karakterére tovább építhetünk, de az egyéni hibák számát a minimálisra kell szorítanunk. Szombaton volt egy szabadnapunk, majd vasárnap és hétfőn már teljes erőbedobással készültünk az edzésen. A keddi meccs új lehetőség, hogy bizonyítsuk magunknak és mindenkinek, hogy egyre jobb csapat vagyunk, bármilyen összeállításban is megyünk fel a jégre.”

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

miskos

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum