A Gyergyói HK sem úszta meg a koronavírust

 

Három személynél mutatták ki a fertőzést, az edzőváltáson átesett együttes 13 mezőnyjátékossal áll fel a Steaua ellen.

“Sajnos a Gyergyói Hoki klub csapatát sem kerülte el a fertőzés, a Steaua elleni mérkőzés előtti kötelező tesztelés három személynél is pozitív eredményt hozott ? olvasható a klub hivatalos közösségi oldalán. ? Emellett számos játékosunk sérült, így a mai mérkőzésre mindössze 13 mezőnyjátékost és két kapust tudunk nevezni. A pozitív eredményt produkálók teljesen jól vannak, mindenki tünetmentes. Ki fogunk állni a Steauával szemben. Nem akarjuk, hogy elmaradjon a mérkőzés, még akkor sem, ha így lényegesen csökkennek az esélyeink. Tekintetbe vesszük ellenfelünk erőfeszítéseit is, akik napokkal ezelőtt eljöttek Gyergyószentmiklósra, és készülnek a mérkőzésre. Ebben a helyzetben egyáltalán nem az eredmény a legfontosabb. A következő betervezett meccseinkkel kapcsolatban a későbbiekben adunk majd tájékoztatást.”

Az edzőváltáson átesett GYHK ? a menesztett Malcolm Cameron helyére Szilassy Zoltánt nevezték ki ? hétfőn este játssza első román bajnoki meccsét a bukarestiekkel. A felek kedden este a kiírás szerint másodszor is összecsapnának egymással. A hétfői találkozó zárt kapus, ám a Gyergyó YouTube csatornáján ingyenesen követhető.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum