A liga egyik legjobb csapata érkezik Fehérvárra

 

A szokás szerint bivalyerős kerettel felálló HC Bolzano mind a négy ICEHL-meccsén szerzett pontot.

A dél-tiroli együttes némi késéssel, de annál nagyobb lendülettel kezdte az osztrák bázisú nemzetközi bajnokság 2020/21-es idényét. Az első 3 meccsüket sorra rendes játékidőben nyerték Bernardék, az Innsbrucknak kapásból hatot vágtak egy ellenében, a Dornbirnnal és a Viennával nehezebben bírtak, majd legutóbb az éllovas Graz túlórában megállította őket. A Bolzano kerete az idén is bivalyerős. A modell hasonló a Fehérváréhoz, az elérhető olasz válogatott játékosok mellé igazolnak kiváló légiósokat, első ránézésre talán eggyel magasabb polcról, mint a mieink, a tengerentúliak között alap az AHL-es vagy éppen a DEL-es rutin. Nem véletlen, hogy nem szokott nekik gondot okozni a playoff elérése – eddig egyszer sem maradtak le róla, sőt a 6 befejezett idény során 2-szer végső győzelmet ünnepelhettek –, és hogy rengeteg borsot törtek már a mieink orra alá. A Hydro Fehérvár AV19 idei teljesítményéről elmondható, hogy bár a koronavírus-járvány miatt eddigi találkozóinak zöme során rendkívül tartalékosan állt fel, mégis sikerült 6 meccsen 9 pontot gyűjtenie, ami egyelőre a 7. helyhez elegendő. A házi pontlista élén Toni Kähkönen és Hári János áll 4+4-gyel és 2+6-tal, de kiemelkedően teljesít az egyaránt 5+2-nél tartó Erdély Csanád és Colton Hargrove is, akik mellé a 2+4-nél járó Alex Petan is felzárkózni látszik. A Volán a legutóbbi 4 meccsén szintén pontot szerzett, a nap kérdése tehát az, hogy ki folytatja remek sorozatát a felek közül. Az sem lenne baj, ha mindkettő, feltéve, hogy az elosztható mennyiségből Erdélyék tarsolyába kerülne a nagyobb mennyiség.

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 1., kedd
EL 18:30 TITDAB 7-2VÉGE
ICEHL 19:15 RBSAVS 4-3VÉGE
december 2., szerda
EL 17:15 FTCDEB 3-4VÉGE
    • M4 SPORT
december 3., csütörtök
KHL 15:00 MMGSZK 
    • SPORT 2
EL 18:00 MACTIT 7-1VÉGE
ICEHL 19:15 AVSVSV 1-2VÉGE
december 4., péntek
EXL 18:00 DTVMIS 6-0VÉGE
ICEHL 19:15 AVSHCI 4-5 BVÉGE
    • DIGI SPORT 2
EL 20:00 DEBDAB 3-1VÉGE
december 5., szombat
KHL 12:30 SZJDMO 
    • SPORT 1
december 6., vasárnap
EL 14:30 TITVAS 
    • M4 SPORT
EXL 17:15 MISKOS 
    • DIGI SPORT 3
december 7., hétfő
EL 17:30 GYEBRA 
december 8., kedd
EL 17:30 SCCDEB 
EL 17:30 UTEFTC 
    • M4 SPORT
ICEHL 18:00 LNZAVS 
EL 18:40 VASDAB 
december 9., szerda
KHL 17:30 DMIDMO 
    • SPORT 2
december 10., csütörtök
EL 17:30 BRAMAC 
EL 17:30 GYEDEB 
EL 18:40 VASFTC 
ICEHL 19:15 VSVAVS 
Partnerünk
Archívum