Megtaláltuk a módját annak, hogy győzzünk

 

Antti Karhula, a Hydro Fehérvár AV19 vezetőedzője a csapat hivatalos honlapján értékelte az 5-3-as villachi sikert.

“Az első 40 percben a hazaiak kiváló formát mutattak, sok energiával játszottak, remekül működött a letámadásuk is. Ezzel a játékkal sok problémát okoztak nekünk, hiszen nem tudtuk a saját, eltervezett taktikánkat véghezvinni. Ennek ellenére dolgoztunk tovább, és szoros eredménnyel fordultunk a harmadik harmadra. Az utolsó játékrészben végül feljavult a játékunk, egyre jobb formában játszottak a srácok. A győzelem kulcsa a fontos negyedik gólunk volt előnyben, a sikert pedig a mérkőzés végi védekezés és Mike Ouzas védései biztosították be. Összességében örülök a pontoknak, és habár nem a legjobb formánkat nyújtottuk, megtaláltuk a módját annak, hogy győzzünk. Természetesen boldog vagyok, hogy mindenki ott lehetett a jégen, de azt is meg kell jegyezni, hogy más volt így az egy játékosra jutó jégidő, többen hozzászoktak, hogy jóval többet játszanak, de hosszú távon csak a megfelelő létszámmal lehetünk eredményesek.”

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum