Folyamatosan újratervezzük a Fradinál folyó munkát

 

Ismét halasztani kellett az FTC-Telekom mérkőzéseit a koronavírus miatt. Fodor Szabolcs vezetőedzővel beszélgettünk a második hullámról.

Az FTC-Telekom csapatát második hullámban is elérte a koronavírus, emiatt két soron következő meccsükre nem is tudnak kiállni, nem maradt elég játékosuk a minimálisan előírt létszámhoz. Egyelőre még bizonytalan, hogy mikor léphetnek ismét jégre, ami alaposan megnehezíti a szakmai stáb dolgát. ?Kétségtelenül ez edzői pályafutásom legnagyobb kihívása ? ismerte el blogunknak Fodor Szabolcs vezetőedző. ? Éppen azt számolgattam, hogy az elmúlt két és fél hónapban 3 napot tudtunk az egész csapattal edzeni, azt hiszem, ez elmond mindent az idei felkészülésünkről. Tavaly ilyenkor már lejátszottunk 20 meccset, és éppen készültünk a Kontinentális Kupára. Az idén eddig 5 tétmeccsen léptünk jégre, a különbséget nem is kell ecsetelnem.?

De mivel biztatják őket az orvosok, mikor lehetnek túl ezen a nehézségen? ?Az az igazság, hogy ez az orvosok számára is elég ismeretlen terület, hiszen ők is csak most szereznek tapasztalatokat vele kapcsolatban. Ami biztató lehet számunkra, hogy akik szeptemberben átestek a fertőzésen, úgy tűnik, immunisak lettek, mert ők nem kapták el azt a második hullámban. Nagyon bízom benne, hogy egy-két héten belül túl leszünk ezen, és onnantól újabb hullám nélkül tudunk dolgozni az egész csapattal. Reményeim szerint a Titánok elleni jövő szombati mérkőzésre már ki tudunk állni.?

Az idei szezonban a zöld-fehérek életében volt azért pozitív fejlemény is, hiszen átköltöztek az új otthonukba, a Tüskecsarnokba. ?A körülmények tekintetében ég és föld a különbség, nagyon jó döntést hoztunk ezzel kapcsolatban. Pesterzsébeten is otthon éreztük magunkat, szerettünk is ott lenni, de az egyértelmű, hogy a két létesítményt nem lehet egy lapon említeni. Úgy gondolom, az Erste Liga bajnoka, a Magyar Kupa címvédője megérdemli, hogy ilyen körülmények között dolgozzon, és játssza le a meccseit.?

Visszatérve a kissé zaklatott módon zajló bajnoki küzdelmekhez, kijelölhető-e most bármilyen cél a csapat elé? ?Most nem ennek van itt az ideje. Nemhogy a szezon végéig nem lehet látni, egész egyszerűen 1-2 hétnél tovább sem lehet tervezni, sőt fújtak már le Erste Liga-meccset nem sokkal a kezdés előtt is. Egyelőre arra koncentrálunk, hogy amint lehet, az egész csapattal tudjunk dolgozni, edzeni, majd meccseket játszani, most nincs ennél fontosabb.?

A szezon eddigi mérkőzései jó néhány nagy meglepetést hoztak, de az erőviszonyokat egyelőre nem lehet tisztán látni. ?Úgy gondolom, az eddigi mérkőzésekből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Egyik csapatnak sem volt ideális a felkészülése, különböző szinten érintette őket a vírus. Akkor kaphatunk reális képet az idei bajnokság színvonaláról, a csapatok valós erejéről, ha szünetek és halasztások nélkül sorozatban le tudunk játszani 15-20 mérkőzést. Csak így tud meccsbe jönni mindenki. Ha megnézzük az eddigi találkozókat, azok olyan képet mutatnak, amilyet általában augusztus végén szoktunk látni. Szerintem a többi edző kolléga is egyetértene velem, hogy eddig nem lehetett igazán érdemi szakmai munkát végezni, és ez látszik is a meccseken.?

A koronavírus-járvány már eddig is alaposan felforgatta az Erste Liga menetrendjét, és még nem látni, mi jön a következő hónapokban. ?A sajtóban azt olvasni: jelenleg a járvány felfutó szakaszában vagyunk, ami azt jelenti, hogy egy tetőpont után jönnie kell egy leszállóágnak is. Abban bízom, hogy ha most tudunk játszani, akkor ha enyhülnek a körülmények, be is tudjuk fejezni a szezont. A bajnokságot működtető szabályok azért vannak, hogy mindenki előre tudja, mikor mi fog történni. Ebben a helyzetben éppen azért hoztunk a ligában rugalmas előírásokat, hogy megfelelően tudjunk alkalmazkodni a körülményekhez. Nem tudjuk még, hogy hány alapszakaszkört játsszunk, lesz-e középszakasz, vagy egyből belevágunk a rájátszásba. Ilyen körülmények között ez egy érthető hozzáállás, amit én is el tudok fogadni, abban pedig csak bízhatok, hogy ezzel csak az idei szezonban kell számolnunk.?

Fodor Szabolcs stábtag a válogatott mellett is, ám ennek programjáról eddig szinte semmit sem lehetett hallani. ?Megmondom őszintén, ezzel nem foglalkoztam eddig, hiszen van elég megoldandó probléma a klubban is. Egyelőre minden energiámat az köti le, hogy folyamatosan újratervezzük a Fradinál folyó munkát.?

fodor

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum