Továbbra is az első pontjaiért hajthat az UTE

   

Kora délutáni tévés meccsen fogadják a lila-fehérek a Sportklubot, és biztos, hogy nem lesz könnyű dolguk.

Egyetlen összecsapást rendeznek szombaton az Erste Ligában, ezen az Újpest látja vendégül a Csíkszeredát. Azt is mondhatjuk, hogy a csalódott csapatok rangadójára kerül sor a Megyeri úton, hiszen eddig a felek egyike sem remekel. Az UTE esetében ez még érthető is. A vendéglátókat elsőként kapta el a koronavírus, és ez nagyon komoly következményekkel, többhetes kieséssel járt. A hosszú szünet után visszatérő gárda nem mondhatni, hogy szégyent vallott volna első meccsén a Corona Brassó ellen, ám a kék-sárgák összességében magabiztos győzelmet arattak. Virág Csaba vezetőedzőnek persze igaza van, amikor azt mondja, önmagában pozitív, hogy tartani tudták a lépést, ám innen el kell kezdeni építkezni. Hogy sikerül-e, az rövidesen kiderül. Ahogy az is, hogy a Sportklub melyik arca az igazi. A jelentős erősítéseket végrehajtó székely gárda kezdésképpen hatalmas csatában kapott ki büntetőkkel a “bajnoktárs” FTC-Telekom otthonában, majd magabiztosan intézte el a Vasast, ám legutóbb simán veszített az egyre masszívabbnak tűnő DEAC otthonában. Lenne mit jóvátenniük tehát Blackwateréknek, ehhez azonban nem is annyira elszánt, mint amennyire célra és gólra törő  jégkorongra lenne szükségük az M4 Sport+ kamerái előtt.

ute-scc-191020

UTE–SC Csíkszereda 3-4

   

A tartalékosan felálló újpestiek hiába vezettek háromszor is, a Sportklub a légiósai vezetésével legyőzte őket.

Az UTE a keddi meccshez képest több jégkorongozóját is kénytelen volt nélkülözni: Duschek Dávid, Benk András és Roman Ljuducsin sem játszott. Ebből adódóan a lila-fehérek csak 3 sorral tudtak felállni, a kapuban Márkus Levente kapott lehetőséget, cserekapusként pedig a 18 éves Monostori Tamást nevezték. A Sportklubnál a megszokottak szerint Szamankov védett. Már a 65. másodpercben emberelőnybe kerültek a hazaiak, miután Blackwater gáncsolta Fliszárt. Az UTE felállt 5 a 4 ellen, de nem tudott komoly lehetőséget kialakítani. Az első komolyabb csíki lehetőség Becze előtt adódott, Márkus védett. A vendégek sok próbálkozása között Vincze Péter életerős lövése volt a legveszélyesebb újpesti akció. A 13. percben Godó szabálytalankodott Beczével, a Sportklub nem élt a fórral. Hiába lőtt többet kapura a kék-fehér együttes, a vezetést a lilák szerezték meg: Vincze csapott le sikerrel a szabadon maradt korongra egy Szamankov-védést követően. A harmad pörgősségéről sokat elárul, hogy a 20 percnyi játékidő 26 perc alatt zajlott le.

A második felvonás elején az UTE játszott jobban, ellenben túlságosan is kitámadtak, és egy blokkba lőtt korongból Becze beindult. A szólót még védte Márkus, de a Sportklub támadását végül Blackwater passzából Kuljas befejezte. A kiegyenlítetté vált csata következő gólja a meccs felénél született: a csíkiak nem tudtak felszabadítani, Just lecsapott a korongra, Bodónak passzolt, aki belőtte a kapuba. Öt perccel a játékrész vége előtt felpörögtek az események. Előbb egyenlített Jason Morgan csapata, Fodor centerezését Részegh lőtte be, akinek ez volt az első Erste ligás gólja. A következő találat másfél percen belül érkezett, Vorobjovtól indult, ő is fejezte be, egy csel után okosan a vas alá emelte a korongot. Egy percig sem vezetett az UTE, Bíró keresztpasszát Yellow Horn vágta be védhetetlenül.

A harmadik harmad 40. másodpercében Tousignant szabálytalanul ütközte le Stadelt, amit követően eljött a harmadik UTE-emberelőny. A kiegészülés után a döntetlen ellenére nyílt játék folyt a jégen, mindkét kapusnak ziccereket kellett védenie. A rohanásból a Sportklub jött ki jobban, Blackwater korongot szerzett, majd egy gyönyörű csel után ellőtte azt Márkus könyöke mellett. Nyolc perccel a vége előtt emberelőnyben egalizálhattak volna az újpestiek, ám fel sem tudtak állni 5 a 4 ellen. A végjátékban Nemes lövésénél kellett hatalmas bravúrt bemutatnia Szamankovnak, aztán Márkus lekorcsolyázott, hiába.

A Sportklub 4-3-ra győzött, előrelépett a 3. helyre, hétfőn Győrben játszik a Titánok ellen. Az UTE kedden a Gyergyói HK-t fogadja.

utescc-20201010

fotó: Jani Martin/UTE

A második harmad vége felé ébredtünk fel

   

Mestermérleg az UTE–SC Csíkszeresa találkozó után.

Virág Csaba vezetőedző, UTE: “A fiúk kitették a szívüket-lelküket a jégre, ami bennük volt, ki is jött. Keményen dolgoztunk végig, egy rossz szavam sem lehet a játékosaimra. Nyilván olyankor benne vannak a hibák a játékban, amikor mindenki ennyi jégidőt kap. Két komoly bakit vétettünk, amit a Csíkszereda gólokkal büntetetett. Talán a legvégén szerencsénk sem volt, az utolsó néhány percben már csak a szív vitt minket, nem a láb. Azt mondtam a mérkőzés után a játékosaimnak: ha tovább dolgozunk, és így játszunk, akkor előbb-utóbb a szerencse is mellénk áll.”

Jason Morgan vezetőedző, SC Csíkszereda: “Hiába volt az Újpest tartalékos, a meccs bebizonyította, nincs könnyű játék a hokiban, boldogok lehetünk, hogy végül nyerni tudtunk. Csak a második harmad vége felé ébredtünk fel, voltak megugrásaink, de a házigazdák kapusa, Márkus Levente kiválóan védett, így sok helyzetünk kimaradt. Ez az idegenben aratott győzelem és a három pont különösen értékes a csapatomnak.”

Erste Liga, Megyeri út, 573 néző. Játékvezetők: Nagy, Nagy, Balla, Dorner.
Márkus: 88,9% (Monostori)
K
Szamankov: 91,4% (Adorján)
Stadel, Szécsi, Vincze, Just, Bodó
1
Salló, Kuljas, Taratuhin, Tousignant, Becze
Selan, Kiss, Fliszár, Vorobjov, Nemes
2
Láday, Flinta, Blackwater, Bíró, Yellow Horn
Kovács A., Varga, Horváth Á., Kovács S., Godó
3
Gecse H., Farkas, Fodor, Maylan, Részegh
4
Szabó, Györfy, Gecse O., Casaneanu, Rokaly
Virág Csaba, Baróti Zsolt
E
Morgan Jason, Hozó Levente
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 18:26 UTE Vincze Just Selan
1-1 23:38 SCC Kuljas Becze Blackwater
2-1 29:32 UTE Bodó Just Vincze
2-2 35:02 SCC Részegh Maylan Farkas
3-2 36:15 UTE Vorobjov Nemes
3-3 37:02 SCC Yellow Horn Bíró
3-4 44:40 SCC Blackwater Bíró
35 Kapura lövések száma 36
4 Kiállításpercek 33

12 fotó az UTE–SC Csíkszereda mérkőzésről

   

Hiába vezettek háromszor is a lilák, a meccset végül a székelyek nyerték.

Zseniális asszisztokkal nyert Újpesten a Szereda

   

Az UTE–SC Csíkszereda mérkőzés góljai.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum