Banská Bystrica?DVTK Jegesmedvék 2-1

   

A miskolci Extraliga-csapat második meccsén is pontot szerzett, ám büntetőkkel a házigazda Besztercebánya bizonyult a jobbnak.

A miskolci csapat az elmúlt években jó pár bajnoki címet szerző, de a szezont tragikusan, három vereséggel kezdő Besztercebánya vendége volt, amelynek kapuját Vay Ádám védte. Az első percek leginkább mezőnyjátékkal teltek, a kapusoknak kevés dolguk volt. A 6. percben előbb a Besztercebánya, majd ezt követően a vendégek kerültek emberelőnybe, de az állás nem változott. Teljes létszámban kiegyenlített játék folyt a jégen, a csapatok azonban csak kisebb lehetőségeket dolgoztak ki, amelyekkel a kapusok könnyedén elbántak, így a szünetig nem is esett gól.

A második harmad elején mindkét gárda elpuskázott egy-egy emberelőnyt, előbb a miskolciak, majd a házigazdák. A 27. percben egy több központú bunyó alakult ki, de csak egy páros büntetést osztottak ki a játékvezetők, plusz a miskolciak kaptak csapatbüntetést, mert sokan voltak a jégen. Ebben az előnyben leginkább Rajnán múlt, hogy nem lőttek gólt a házigazdák. Ám ez a kiállítás lejárta után fél perccel mégis bekövetkezett: egy gyors támadás végén Fafrák keresztpasszát Datelinka oldalról kapásból vágta a hálóba (1-0). A 35. percben a meccs addigi legnagyobb helyzete maradt ki: az első lövés még elment a miskolciak kapuja mellett, a visszapattanó korong azonban lecsúszott az ajtó-ablak helyzetbe kerülő Verbeek ütőjéről.

A harmadik játékrészben nagyobb sebességbe kapcsoltak a csapatok, több helyzet alakult ki a kapuk előtt, mint korábban, és ekkor már Vaynak is komolyabb feladatokat adtak a miskolci csatárok. Az 53. percben egyenlítettek a miskolciak: emberelőnyben Magosi fordult be a kapu elé, majd a hosszú sarokba csúsztatta a korongot (1-1). A hátralévő időben nagy küzdelem folyt a vélhetően győztes gól megszerzése érdekében, de ez egyik csapatnak sem sikerült.

Jöhetett a hosszabbítás. A 3 a 3 elleni játékban egyik csapat sem tudott a másik fölé nőni, mindkét kapusnak többször is résen kellett lennie, így végül a büntetőkre maradt a győzelem és az azért járó pluszpont sorsa. Ebben a házigazdák bizonyultak jobbnak: náluk Tamási és Fafrák is betalált, míg a miskolciak közül csak Flick volt eredményes (2-1). A DVTK Jegesmedvék 2-1-re alulmaradtak büntetőkkel, pénteken a Dukla Michalovcét fogadják hazai jégen.

A DVTK Jegesmedvék összeállítása a következő volt: Rajna (Kiss B.) ? Pukka, Kiss D., Magosi, Galanisz, Rokaly ? Wolff, Wehrs, Flick, Osterberg, Ritó ? Fazakas, Vojtkó, Farkas, Miskolczi, Csányi ? Mattyasovszky.

misbby

fotó: Orosz Tamás (archív)

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum