DVTK Jegesmedvék?Slovan Bratislava 2-3

 

A miskolci Extraliga-csapat egy sok kiállítást hozó mérkőzésen egy pontot tudott otthon tartani a pozsonyiak ellen.

A koronavírus által megtizedelt hazaiaktól hiányzott Vas, Szirányi, Gőz, Révész, Egle és Láda, így bő három sorral tudtak kiállni szezonnyitó mérkőzésükre, és a 18 éves Fazakas Erik személyében abszolút újoncot is avattak. Ennek ellenére az elején a Jegesmedvék támadtak többet, és jó párszor munkát adtak Durny kapusnak, míg Rajna első védésére a 4. percig kellett várni. Az első emberelőny a házigazdáké volt, nem tudtak vele élni. Ezt rögtön büntette a Slovan, bő egy perc múlva Mészáros a kék vonalról lőtt hatalmas gólt (0-1). A 9. percben ismét fórba kerültek a hazaiak, ezúttal sem sikerült betalálniuk. Nem sokat játszottak a csapatok egyenlő létszámban, a 12. perctől kezdve ? kis szünetekkel – a pozsonyiak egymás után háromszor küldhettek egy játékossal többet a jégre, de ezeket a lehetőségeket mind elpuskázták, és ezzel véget is ért az első húsz perc.

A második harmad gyors ide-oda hokit hozott, és a 24. percben Wolff kék vonalas löketével egyenlítettek a Jegesmedvék. A találatot hosszas videózás után adták meg a játékvezetők (1-1). A 28. percben emberelőnyben fordította meg az állást a miskolci csapat, amikor Flick a saját kipattanóját lőtte be (2-1). A harmad derekán másfél percre kettős előnybe kerültek a vendégek, ezt a 35. percben gólra is váltották Sersen oldalról leadott bombájával (2-2). A hátralévő időben még egy kimaradt Jegesmedve-előny okozott izgalmat.

A harmadik játékrész kimaradt Slovan-fórral indult. Ezt követően kiegyenlített játék folyt a jégen, mindkét kapusnak volt dolga bőven. A 47. percben ismét kettős hátrányba kerültek a hazaiak, ezt ezúttal kivédekezték. Továbbra is kevés volt a folyamatos játék, amelybe mindkét oldalon jó pár hiba is becsúszott. A mérkőzés hajrájában előbb fölénybe, majd előnybe került a Slovan, de mivel ez gól nélkül telt el, jöhetett a hosszabbítás.

A túlórából alig telt el egy kis idő, amikor Pukka ült ki a büntetőpadra, így 4 a 3 ellen támadhatott a pozsonyi gárda.23 másodperc alatt váltották gólra és győzelemre a lehetőséget, Bucek oldalról óriási gólt lőtt a miskolci kapuba (2-3). A Jegesmedvék 1 ponttal kezdték a szezont, de a Slovan is csak most mozdult el a nulláról.

A DVTK Jegesmedvék összeállítása a következő volt: Rajna (Kiss B.) ? Pukka, Kiss D., Magosi, Galanisz, Rokaly ? Wolff, Wehrs, Flick, Osterberg, Részegh ? Fazakas, Vojtkó, Ritó, Miskolczi, Csányi ? Mattyasovszky, Farkas.

missba

fotó: DVTK Jegesmedvék

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum