3 osztrákot is kiválasztottak az idei NHL-drafton

   

Svájcit viszont egyet sem. Papp Kristóf játékjogát nem foglalták le, és az ilyenkor szokásos cserék sem rendítették meg a világot.

Ha a nagy egészet nézzük, különösebb izgalmak nélkül bonyolódott le a 2020-as NHL-játékosbörze második napja, cserébe mi végig szoríthattunk a magyar válogatott 19 éves csatáráért. Sajnos eredménytelenül. Pedig Papp Kristóf sikere esetén olyan országokat előzhettünk volna meg, mint a svájciak vagy a dánok, akik ezúttal szinén nem tudtak draftolt játékost felmutatni. Az osztrákok ezzel szemben hármat is ? ezzel a szlovákokat is megelőzték ?, az első körös Marco Rossi után kiválasztották Thimo Nicklt és Benjamin Baumgartnert is. Szomszédainknak utoljára 2006-ban volt draftolt jégkorongozójuk ? Michael Grabner és Andreas Nödl ?, egyszerre három pedig még soha. Magyar játékosra Vas János személyében 2002-ben csaptak le legutóbb.

A második nap 8 órásra nyújtott procedúráját a Detroit Red Wings nyitotta meg William Wallinder draftolásával. A csapatok ezután sorban választottak, a ritmust csak néhány üzlet törte meg, amelyek általában arról szóltak, hogy feljebb cserétek egy-egy elérhető játékosért. Ezekből az üzletekből Matt Murray és Lias Andersson áruba bocsátása emelkedett ki. Murray, aki a Pittsburgh kapusaként kétszeres Stanley Kupa-győztesnek vallhatja magát, Ottawában folytatja a pályafutását. A 26 éves hálóőr teljesítménye alaposan visszaesett az elmúlt két évben, Tristan Jarry kiszorította a kezdő pozícióból, így nem volt maradása a Penguinsben. A Rangers svéd centere 1/7-es választás volt a 2017-es drafton, ám három esztendő alatt sem tudta megszokni az NHL légkörét, és visszatért Svédországba. A Kings adott neki még egy esélyt egy második körös választásért cserébe. A börze a Tampa választásával ért véget, az aktuális bajnok a 217. helyen a Kitchener Rangers csatára, Declan McDonnell mellett döntött.

Az idei válogató sem múlt el anélkül, hogy ne választották volna ki néhány jelenlegi vagy korábbi kiemelkedő játékos fiát, testvérét, rokonát. Ezek közé tartozott Ryder Rolston, Mason Langenbrunner, Jack Finley, Luke Tuch, Lukas Reichel, Jacob Perreault és Kienan Draper. Draper helyzete a legkülönlegesebb, aki abba a Detroitba került, amellyel édesapja négy Stanley-t szerzett, és jelenleg ő a játékosmegfigyelők főnöke.

A 2020-as drafton 217 játékost választottak ki a csapatok 12 országból és 31 ligából. A nemzetenkénti elosztásban Kanada végzett az első helyen 73 játékossal, megelőzve az Egyesült Államokat (51) és Svédországot (32). Ami a bajnokságokat illeti, itt az OHL (Ontario Hockey League) végzett az élen 31 prospecttel, megelőzve a WHL-t és az USHL-t. A legmagasabban jegyzett svéd juniorbajnokság ezúttal megelőzte a QMJHL-t.

A 2020-as draft teljes játékoslistájáért és a részletes statisztikákért ide vagy ide kattintsanak.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum