Jöhet a Tüskecsarnok-beliek első házi rangadója

   

A pályaválasztó az FTC-Telekom lesz, a MAC HKB a vendég, előbbi még nem nyert, utóbbi eddig nem veszített a szezonban.

A hektikusan induló Erste Liga-szezon eddigi eredményeiből természetesen lehetetlen messzemenő következtetéseket levonni. Egyelőre még az egyes csapatok kereteinek becsülhető erőssége sem ad sok támpontot, hiszen a koronavírus-járvány okozta leállások miatt nem tudni, ki milyen erőállapotban és formában van. DEAC elleni pénteki mérkőzésükön például hiába vezettek a zöld-fehérek már 3-0-ra is, a közepe táján elfáradtak, elveszítették a fonalat, így végül az 1 pontnak is örülniük kellett. A MAC HKB felkészülése ehhez képest zavartalanul zajlott, és bár az igaz, hogy pontosan féltucatnyi előszezonmeccsük mindegyikét elveszítették, ám az összecsiszolódás közben a jelek szerint végbement. Nyilván erre utal, hogy két bajnokijukat behúzták, az Opten Vasas HC ellenit simán, a DEAC ellenit túlórában. Ezzel együtt nem kérdéses, hogy egy bármilyen formában lévő Fodor Szabolcs-gárdával szemben is csak akkor van esélyük a két erős és két nagyon fiatal sorral felálló Kangyal Balázs-tanítványoknak, ha a kiváló kapusteljesítmény mellett a rendkívül összeszedett védekezés képezi játékuk alapját. A vasárnap délutáni meccset közvetíti a televízió, ezzel együtt úgy hírlik, jó esély van a korlátozott telt házra.

ftcmachkb

FTC-Telekom–MAC HKB Újbuda 5-4

   

Az újbudaiaknál hiába lőtt 4 gólt Schlekmann Márk, a ferencvárosiak hosszabbításban legyőzték ellenfelüket.

Az FTC-Telekom pénteki mérkőzésén Keaton Ellerby nem lépett jégre, ellenben vasárnap már nevezték Fodor Szabolcsék, mégpedig Tóth Gergely bekkpárjaként. A közel 1000 néző előtt zajló találkozó pörgős játékkal indult, miután már 56 másodperc után emberelőnybe kerültek a ferencvárosiak, majd pedig a MAC HKB játszhatott 5 a 4 ellen. Utóbbi fór meghozta az első gólt: Schlekmann lövése a kapuvasról Arany Gergelyre pattant, onnan a kapuba, Kärmeniemi már csak a gólvonalon túlról tudta visszahúzni a korongot (0-1). A következő előnyben is eredményes volt Schlekmann, ezúttal Nagy Krisztián passzát vette át, majd beemelte a korongot a vas alá (0-2). A harmad közepén emberelőnyben szépíthetett volna a Fradi, ám Hodgman lövését egy korábbi FTC-játékos, Jászai hősiesen blokkolta. A zöld-fehérek hajtottak az első góljukért, ezt Bugár kiállítása meg is hozta: a korongjáratás végén Nagy Gergő bombázta be a pakkot Bálizs mamutjai között (1-2). A játékrész végén Roczanov próbált látványos emberhátrányos góllal egyenlíteni, de Bálizs figyelt.

A második felvonás elején egy gyors akció végén egyenlített az FTC-Telekom: Hodgman keresztpasszát Kulmala lőtte be, ez volt a meccs első 5 az 5 elleni gólja (2-2). A MAC HKB fiataljai is tudtak zavart okozni Arany kapuja előtt, az egalizálás után nem sokkal Molnár Bálint járt közel második felnőtt találatához. A mérkőzés közepén a korábbihoz képest több pontatlansággal játszottak a felek. Idővel újra javult a tempó, az Ádám, Molnár, Strenk trió nem lógott ki az újbudaiak másik három csatársorához képest. A harmad vége felé nyomott az FTC-Telekom, a fölény Tóth Gergely szép cselek után lőtt fonákgóljával érett vezető találattá (3-2). Némileg váratlanul jött a MAC HKB egyenlítése: Schlekmann egy 2 az 1 elleni kontra végén nem passzolt, lőtt, mesterhármasig jutott (3-3). A játékrész végén Bugár kilőtte a korongot a játéktérről, emberelőnybe került a Fradi, de nem tudta újra megszerezni a vezetést.

A harmadik húsz perc elején Schlekmann ült ki a büntetőpadra, a vendégek kibekkelték a hátrányt. A 47. percben Kärmeniemi botja beragadt Macaulay korcsolyája alá, ezért kisbüntetést kapott az FTC-Telekom játékosa. A 4. újbudai emberelőny meghozta a 3. fóros góljukat, Schlekmann piszkálta be a korongot fekvő helyzetben a saját kipattanóját követően (3-4). Gyorsan jött a Fradi válasza: 14 másodperccel később Tóth Adrián fonákpasszát Nagy Gergő lőtte be (4-4). A harmad felénél Macaulay akasztotta bottal az ellenfelét, majd visszatérése előtt nem sokkal Orbant is kiállították, a zöld-fehérek pontatlanul játszottak a közel 4 perces fórban. A rendes játékidő folytatása nem hozott döntést.

A hosszabbítás 41 másodpercig tartott, miután Kärmeniemi bombáját még védte Bálizs, ám az érkező Németh Attilával szemben tehetetlen volt. Az FTC-Telekom 5-4-re győzött, ezzel megszerezte szezonbeli első sikerét, míg a MAC HKB elszenvedte első vereségét.

FTCMAC-20200927SMIC6848

fotó: FTC-Telekom

Mind a két csapat kitette a maximumot a jégre

   

Fodor Szabolcs, az FTC-Telekom és Kangyal Balázs, a MAC HKB Újbuda vezetőedzője értékelte a két csapat rangadóját.

Erste Liga, Tüskecsarnok, 973 néző. Játékvezetők: Wolf, Wolf, Kocsány, Balla.
Arany: 87,5% (Nagy Kristóf)
K
Bálizs: 90,6% (Farkas R.)
Karmeniemi, Sarcia, Nagy G., Pavuk, Tóth A.
1
Tornyai, Macaulay, Nagy Krisztián, Schlekmann, Sofron
Hegyi, Boros, Hodgman, Kulmala, Somogyi
2
Bugár, Csollák, Orban, Kreisz, Terbócs
Ellerby, Tóth Gergely, Hajós, Sági, Tóth Richárd
3
Jászai, Garát, Kedves, Ritter, Lőczi
Bán, Galántai, Tóth Gergő, Németh, Roczanov
4
Molnár, Strenk, Ádám
Fodor Szabolcs
E
Kangyal Balázs, Marton Tibor
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 03:52 BJA PP Schlekmann Garát Sofron
0-2 06:39 BJA PP Schlekmann Nagy Krisztián Garát
1-2 15:50 FTC PP Nagy G. Hodgman Ellerby
2-2 24:05 FTC Kulmala Hodgman Somogyi
3-2 34:10 FTC Tóth Gergely Hajós Tóth Richárd
3-3 34:56 BJA Schlekmann Sofron
3-4 47:29 BJA PP Schlekmann Sofron Nagy Krisztián
4-4 47:43 FTC Nagy G. Tóth A.
5-4 60:41 FTC Németh Karmeniemi Arany
53 Kapura lövések száma 32
8 Kiállításpercek 14

Az FTC-Telekom–MAC HKB Újbuda képekben

   

18 fotót mutatunk a Tücskecsarnok-beliek első házi rangadójáról.

Schlekmann mesternégyese és öt zöld-fehér gól

 

Tóth Gergelyé különösen szép volt. Megmutatjuk az FTC-Telekom–MAC HKB Újbuda Erste Liga-rangadó összefoglalóját.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum