DVTK Jegesmedvék?HC Kosice 2-1

   

A miskolci Extraliga-csapat hosszabbításban nyerte meg utolsó előszezonmeccsét a Kassa ellen.

Az első harmadban leginkább a küzdelem dominált, a támadók nem állították igazán nehéz feladat elé a két kapust, az egyetlen emberelőnyt pedig elpuskázta a Kassa. A második harmad elején sem változott a játék képe, ám ezúttal mindkét csapat kihagyta saját előnyét. A 33. percben Wehrs lőtt a bedobókörről a rövid felső sarokba (1-0). A harmadik játékrészben sorra hagyták ki az előnyöket ? köztük egy kettős fórt is ? a miskolciak, amit megbüntetett a Kassa. Az 51. percben a büntetőpadról a jégre belépő Bellus egyedül vihette a korongot Rajnára, majd egy csel után eltette mellette a korongot (1-1). Mivel a rendes játékidőben már nem változott az eredmény, jöhetett az ötperces hosszabbítás, amikor is emberelőnyben Magosi volt eredményes (2-1).

A miskolci csapat jövő pénteken hazai pályán kezdi az Extraliga-szezont a Trencsén ellen.

A DVTK Jegesmedvék összeállítása: Rajna (Kiss B.) ? Pukka, Kiss D., Részegh, Vas, Egle ? Szirányi, Wehrs, Csányi, Galanisz, Magosi ? Láda, Vojtkó, Révész, Osterberg, Ritó ? Gőz, Lövei, Miskolczi, Farkas.

miskos

fotó: DVTK Jegesmedvék facebook

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum