A zöld-fehérek is bekapcsolódnak a küzdelmekbe

   

Fodor Szabolcs együttese több mint egy hónap után meccselhet újra, a hazai jégen játszó DEAC kőkemény ellenfélnek ígérkezik.

Péntek este megrendezik az idei hektikus Erste Liga-szezon harmadik mérkőzését. Az eddigi két találkozón három csapat mutathatta meg magát, és most bekapcsolódik a negyedik is. A DEAC egyszer már jégre lépett és 1 pontot meg is szerzett – a MAC HKB elleni hosszabbításos vereség során –, az FTC-Telekomnak viszont utoljára augusztusban volt meccse, mivel a koronavírus-járvány teljesen felborította a gárda előszezonnaptárát is. Ennélfogva annyit lehet most tudni a Fradiról, hogy kerete semmivel sem gyengébb a tavalyinál – a merítés is bőséges –, ugyanakkor a fertőzésen vagy a betegségen is átesett, valamint az azt megúszó hokisták edzettségi állapota abszolút eltérő, emellett az összjáték csiszolására sem igazán kerülhetett sor eddig. A Debrecen ebből a szempontból előbbre tart, mert bár a koronavírus ott is felbukkant, sikerült azt kordában tartani, így jó néhány találkozón gyakorolhattak David Musial tanítványai. Mindebből egy szokás szerint izgalmas és kiszámíthatatlan végkimenetelű összecsapás kerekedhet péntek este. Ne feledjük: bár az FTC-Telekom tavaly is erősebbnek és eredményesebbnek bizonyult, a DEAC többször is megtréfálta őt menet közben.

debftc

DEAC–FTC-Telekom 4-3

   

Háromgólos mínuszról hozta vissza a meccset a Debrecen, amely hosszabbításban végül le tudta győzni a zöld-fehéreket.

A hazaiaknál visszatért a csapatba Vokla Roland, a vendégeknél viszont hiányzott a nagy igazolás Keaton Ellerby, ezzel együtt négy teljes sorral álltak fel. Az első harmad a Fradié volt, az eredmény alakulását tekintve mindenképpen, hiszen előbb Tóth Gergő szerzett vezetést, majd 4 másodperccel a szünet előtt Tóth Adrián duplázta meg a fórt, 0-2. A 27. percben újfent a Tóth család bizonyult eredményesnek, és ismét Adrián révén, elképzelhető, hogy voltak, akik eldőltnek vélték a mérkőzést 0-3-nál. A DEAC csehei nem tartoztak közéjük, Novotny szimpla előnyből szépített, majd az utolsó pillanatokban Izacky kettős fórból még közelebb hozta övéit, 2-3-ra állt a történet negyven perc játék után. Ezzel nem volt vége a zárkózásnak, hiszen az 55. percben Kulesov egyenlített, a változatosság kedvéért egyenlő létszám mellett. A rendes játékidő lejártáig nem változott az eredmény, mindkét csapat pontot szerzett, jöhetett a hosszabbítás. Ekkor megint főszerepet játszott Tóth Adrián, de most negatívat: kiállították, David Musial időt kért, Hári Norbert pedig négy a három ellen döntött, 4-3-ra nyert a DEAC.

Háromgólos előnyről veszíteni nem jó érzés

   

Így látták a vezetőedzők a DEAC–FTC-Telekom összecsapást.

David Musial, DEAC: “Míg az első harmadban mi kihagytuk a nagy lehetőségeinket, a Ferencváros talált két gólt. A szünetben hitet kellett adni a fiúknak, hogy még semmi sincs veszve, de mire kezdtünk játékba lendülni, újabb találatot kaptunk, ami nagy pofonnal ért fel. Novotny góljával szerencsére megtört a jég, és a harmad végén szerzett gyönyörű emberelőnyös találatunknál már éreztem, hogy fizikai és lélektani fölényben játszunk. A végén egyértelműen nekünk állt a zászló, és sikerült is megnyernünk a meccset. Nagy fegyvertény legyőzni a bajnokot.”

Fodor Szabolcs, FTC-Telekom: “Ha valaki azt mondja nekem egy héttel ezelőtt, hogy most egy pontot szerzünk Debrecenben, akkor azonnal elfogadom. Mégis kicsit keserű a szánk íze, mert háromgólos előnyről veszíteni nem jó érzés, ezzel együtt el kell fogadnunk, nem volt több bennünk. Mentálisan fáradtunk el előbb, hiszen olyan gyermeteg hibákat követtünk el hátul, ami normális körülmények között nem jellemző ránk, aztán elfáradtak a lábak is, egyre csak lassultunk. Ilyen felkészülés után ez volt a maximum, amit ebből a meccsből kihozhattunk.”

forrás: nso.hu

Erste Liga, Debreceni Jégcsarnok, 250 néző. Játékvezetők: Kormos, Kormos, Mokrai, Herczeg.
Hetényi: 88,9% (Ambrus)
K
Arany: 89,5% (Nagy K.)
Filbrandt, Orban, Hári, Kulesov, Pesztunov
1
Karmeniemi, Sarcia, Nagy G., Pavuk, Tóth A.
Kiss R., Sándor F., Berta, Kiss P., Szűcs
2
Hegyi, Tóth Gergely, Hodgman, Kulmala, Somogyi
Kloz, Vokla, Dalecky, Izacky, Novotny
3
Bán, Boros, Hajós, Sági, Tóth Richárd
Bogesic, Kozma, Mazzag
4
Imre, Tóth Gergő, Galántai, Németh, Roczanov
Musial David, Kecskeméti Áron
E
Fodor Szabolcs
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 10:20 FTC Tóth Gergő Tóth Richárd Hajós
0-2 19:56 FTC PP Tóth A. Hodgman Nagy G.
0-3 26:36 FTC Tóth A. Hegyi
1-3 33:46 DEB PP Novotny Kloz Kiss P.
2-3 39:59 DEB PP2 Izacky Kloz Kiss R.
3-3 54:24 DEB Pesztunov Hári
4-3 62:18 DEB PP Hári Sándor F. Pesztunov
38 Kapura lövések száma 27
22 Kiállításpercek 16

Mutatunk 18 fotót a DEAC–FTC-Telekom rangadóról

 

Az Erste Liga-mérkőzést háromgólos hátrányból nyerte meg a hazai pályán játszó debreceni együttes.

Így fordított mínusz háromról a Debrecen

   

A DEAC–FTC-Telekom Erste Liga-rangadó összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR INFO
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum