Meghalt Milos Riha

 

Az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb cseh edzője 61 évesen hunyt el.

Meghalt Milos Riha. Az elismert szakember játékosként a csehszlovák első osztályig jutott, majd ezt követően egy nagyon sikeres edzői pályafutás következett számára. Az első komolyabb vezetőedzői feladatát az 1996/97-es idényben kapta, amikor a Pardubicét a cseh bajnokság 4. helyéig vezette, ezek után az év edzőjévé választották. A 2000-es években kétszer is szlovák bajnoki címre vezette a Slovant, valamint kétszer szerzett cseh ezüstérmet a Pardubicével. A KHL 2008-as megalapítását követően az orosz liga egyik kiemelkedő edzője lett: dolgozott a Szpartaknál, a SZKA-nál, az Avangardnál, több mint 2 évig irányította az akkor már KHL-es Slovant, míg oroszországi pályája csúcsa a 2011-es Gagarin Kupa-döntő volt az Atlanttal. Utolsó két évében a csúcsra ért: Csehország szövetségi kapitányaként tevékenykedhetett. A 2019-es szlovákiai vb-n 4. helyen végzett hazája együttesével. Már a világbajnokság előtt is voltak egészségügyi problémái, néhány héttel ezelőtt újra kórházba került, ahol elhunyt.

milosriha

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum