Vas János: Hiányolom a húsz év alatti fiatalokat

 

A DVTK Jegesmedvék legrutinosabb játékosával a jégkorongozó-szakszervezet honlapján jelent meg interjú.

Az apropót ehhez az adta, hogy Vas Jánost a JÉSZ tisztújító közgyűlésén beválasztották a szervezet elnökségébe. A kiváló támadó az érdekvédelem fontossága mellett arról is beszélt, hogy fenntartható-e jégkorongunk fejlődésének eddigi üteme. Ennek kapcsán a következőket mondta: ”Fenntartható, bár az utóbbi években én hiányolom azokat a húsz év alatti fiatalokat, akik már folyamatosan játszanak a klubcsapatukban, meghatározó szerepet töltenek be ott, és akár válogatott szinten is szóba jöhetnek. Legutóbb Nottinghamben, az olimpiai selejtezőn Papp Kristóf például nagyon ügyesen mozgott, de több ilyen játékos kell, aki meg tudja magát mutatni már 17-18-19 évesen. A további fejlődéshez nem szabad megelégednünk azzal, hogy valaki 25 évesen kerül a válogatott közelébe. Akkor lehet továbblépni, ha minél több tehetséges fiatal helyez nyomást ilyen értelemben az idősebbekre. Olyan helyzetet kell teremteni a csapatoknál, hogy a játékosoknak minden nap meg kelljen harcolniuk a helyükért.”

A beszélgetést teljes egészében ide kattintva tudják elolvasni.

vasjanos2

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR ÉLŐ
VB18 16:30 JPNHUN ÉLŐ
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum