Szerdán bedobják a korongot a KHL-ben

 

Az orosz bázisú az első bajnokság, amely elindul Európában. Két részben mutatjuk be az új szezon együtteseit, a Keleti főcsoporttal kezdünk.

Miközben az NHL-ben még a 2019/20-as NHL-szezon rájátszása zajlik, addig szerdán útjára indul a KHL 2020/21-es idénye. Az előző évhez hasonlóan egy csapattal megint csökkent a mezőny, idén már nem láthatjuk a koronavírus miatti pénzmegvonások miatt ? ha minden igaz, csak átmenetileg ? visszalépett Admiralt.

Csernisov-divízió:

Amur Habarovszk

Az egyetlen megmaradt távol-keleti klub egyértelműen kitart a cseh vonal mellett. Továbbra is öt cseh jégkorongozó található meg a keretükben, a változás csak annyi, hogy Ondrej Vitásek távozni kényszerült az AHL-ből megszerzett honfitársa, Dominik Masin leigazolása után. A csapat új vezére lehet Nail Jakupov: a 2012-es NHL-draft 1/1-ese a legutóbbi szezonban nem tudta meggyőzni a SZKA vezetőit, ezért a habarovszkiakhoz cserélték. Az együttes legjobbjai közül csak Igor Rugyenkov távozott, aki a Szocsinál folytatja pályafutását. Az Amur új vezetőedzőt nevezett ki: Pavel Torgajev az elmúlt másfél évben Alekszandr Guljavcev segítője volt, most pályafutása első komoly feladata vár rá.

Avangard Omszk

Bob Hartley a harmadik szezonjára készülhet a kényszerből Balasihában játszó klubnál. A kanadai szakvezető nagytakarítást tartott a légiósokat illetően, egyedül Ville Pokka maradt az előző évben alkalmazott külföldiek közül. A legponterősebb hátvéd, Vjacseszlav Vojnov sem tagja már a keretnek. Mindehhez van némi köze a fizetési plafonnak is, ugyanis nyílt titok, hogy Taylor Beck és Sven Andrighetto távozásában az anyagiak játszottak közre. Pótlásukra remek kvalitású jégkorongozók jöttek. Az Avangard megszerezte a Barisz házi pontkirályát, Corban Knightot, a CSZKA cseh csatárát, Jiri Sekacot, valamint egy AHL-ben jól teljesítő amerikait, Reid Boucher-t. Az ismét a tengerentúl felé kacsingató Vojnovot a Metallurgtól leigazolt Alekszej Bereglazov vagy a finn Oliwer Kaski pótolhatja.

Barisz Nur-Szultan

Egy évvel ezelőtt azt írtuk, hosszú idő után Andrej Szkabelka az első edző, akit nem rúgtak ki az aktuális szezon végén a kazahok. A harmadik szezonját már ő sem kezdi meg, távozott, a Lokomotivhoz írt alá. Utóda, Jurij Mihajlisz a klub kötelékében töltötte az elmúlt bő egy évtizedet: a KHL-es csatlakozás óta dolgozott a csapat másodedzőjeként, a farmcsapat vezető- és másodedzőjeként, valamint a junioroknál is trénerkedett. A kazahok a megszokottak szerint a csapat magját egyben tartották, de a legjobbjaik távoztak. Mint azt az Avangardról szóló részben megjegyeztük, a házi pontkirály Corban Knight már az omszkiaké. Első számú kapusuk, Eddie Pasquale, valamint finn hátvédjük, Atte Ohtamaa követte Szkabelkát a Lokomotivhoz. A kapuban a finn Joni Ortio pótolhatja Pasquale-t, Matt Frattin visszatér a csatársorba az Ak Barsztól, míg a legnagyobb igazolás az NHL-ből érkező svéd támadó, Jakob Lilja.

Kunlun Peking

Nagyot fordult a kínai KHL-csapat játékospolitikája. A korábbi évekhez képest most nem észak-amerikaiakban gondolkodtak, hanem oroszokat hívtak próbajátékra. Az egyetlen kivételt Danny Kristo jelenti, az amerikai csatár két szezont követően tér vissza a KHL-be, ő a 2017/18-as idényben a Dinamo Rigában játszott. A játékosként olimpiai bajnok és Stanley Kupa-győztes Alekszej Kovaljov az új vezetőedző, akinek nem lesz könnyű dolga azzal a csapattal, amely a koronavírus miatt Mityiscsiben játssza majd hazai mérkőzéseit.

Szalavat Julajev Ufa

Baskíriában két komoly változás történt: távozott a klubikon Linus Omark, valamint Tomi Lämsä lett a vezetőedző. A svéd csatár klubrekorddal ment el öt év után az ufaiaktól, és ligaszinten is hatalmas űrt hagyott maga mögött. A helyére az elmúlt 7 évben NHL-es Markus Granlund érkezett, így Teemu Hartikainennel és Sakari Manninennel kiváló finn csatártriót alkothat. A trojka honfitársa, Tomi Lämsa az elmúlt három évben segédedzőként dolgozott, tehát ismerheti az összeszokott társaságot.

Szibir Novoszibirszk

A szibériai csapat az Admiral visszalépésével visszakerült a Csernisov-divízióba. A vezetőedzőként a bizalmat élvező Nyikolaj Zavaruhin a legkevesebb pontot gyűjtő légiósát, Jukka Peltolát visszaengedte a Tapparához, a helyére kanadai támadó érkezett: az olimpiai bronzérmes Eric O’Dell a Metallurgnál vált létszám feletti külföldivé. A korábbi évekkel ellentétben most meg tudta tartani legjobbjait a Szibir, ami jó hír a legutóbbi alapszakaszban a főcsoport 5. helyét elcsípő klub szurkolói számára.

akbarsz2020

fotó: ak-bars.ru

Harlamov-divízió:

Ak Barsz Kazany

Dmitrij Kvartalnov az első tatárföldi szezonjában főcsoportelsőségig vezette a háromszoros Gagarin Kupa-győztes csapatot. A keretben nem történt érdemi változás, két légiós távozott, de helyükre még jobbak jöttek: a Bariszhoz visszatérő Matt Frattin és a finn Jesse Virtanen váltására a liga egyik legjobb csatára, a kanadai-kazah Nigel Dawes, valamint a francia válogatott Stéphane Da Costa érkezett. A kulcsembereiket megtartották, köztük a 16. kazanyi szezonjára készülő Danyisz Zaripovot is. Nem túlzás azt állítani, hogy a 13. KHL-szezonban is az Ak Barsz tűnik a legerősebb keleti csapatnak.

Avtomobiliszt Jekatyerinburg

A 2018/19-es idény meglepetéscsapata edzőt váltott: Andrej Martyemjanov helyére Bill Peterst szerezte meg a klubvezetés. A kanadai tréner megerősítette az együttesét a Vityaz második legponterősebb játékosával, Alekszej Makejevvel, valamint egyetlen távozó külföldije, Nigel Dawes helyére kanadai védőt hozott, az olimpiai bronzérmes Chay Genoway a hatodik KHL-szezonjára készülhet. Minden kétséget kizáróan a nyár legnagyobb kérdése az volt, hogy Pavel Dacjuk visszavonul-e. A 42 éves csatár úgy döntött, folytatja pályafutását szülővárosa csapatában, így egy újabb évig láthatjuk őt.

Metallurg Magnyitogorszk

A kétszeres KHL-bajnok számára rosszul sikerült a legutóbbi idény, csak a 7. helyen jutottak be a playoffba. A szezon közben visszatért Ilja Vorobjov a saját elképzelései szerint alakította át a csapatot, kicserélte a teljes légióskontingenst, valamint szerzett néhány kiemelkedő orosz játékost. A rutinos olimpiai bajnok kapus, Vaszilij Kosecskin váltótársa az Admiraltól megszerzett finn hálóőr, Juho Olkinuora lesz. Jött egy teljes támadósor: Harri Pesonen és Juho Lammikko a KHL-en kívülről érkezett, míg Taylor Beck az Avangardnál vált létszám felettivé. A csapathoz csatlakozott a SZKA eddigi csapatkapitánya, Szergej Plotnyikov, valamint a szintén olimpiai aranyérmes Nyikolaj Prohorkin, aki egyéves tengerentúli kitérő után igazolt haza.

Nyeftyehimik Nyizsnyekamszk

Komolyan meggyengült a legutóbbi idényben a rájátszásba a 8. helyen besurranó együttes. A klub mind az 5 légiósa távozott, ők közte voltak a 7 legtöbb pontot gyűjtő játékosnak, akik közül csak az orosz csatár, Pavel Porjagyin maradt. Csak 3 külföldi jégkorongozót jelentettek be: a finn Otso Rantakari és a kanadai Julian Melchiori a védelembe érkeztek, míg a szlovák Libor Hudácekre a támadósorban várnak feladatok. A playoffszereplés elég volt ahhoz, hogy Vjacseszlav Bucajev megőrizze vezetőedzői munkáját, ám idén sokkal nehezebb dolga lesz a playoff eléréséhez az átalakult kerettel.

Torpedo Nyizsnyij Novgorod

A Keleti főcsoportba visszakerült csapat a Nyeftyehimikhez hasonlóan kicserélte a külföldi játékosait, gyaníthatóan nem a teljesítményük miatt: a házi pontkirály Jordan Schroeder már a Jokerit csatára. David Nemirovsky egyértelműen az észak-amerikai vonal mellett tette le a voksát, Brady Austin és Jordan Szwarz kanadaiak, míg Chris WidemanJustin Kloos és Andy Miele AHL-es amerikaiak. A tengerentúliak leigazolása mellett orosz szinten kiemelkedő jégkorongozót nem tudtak igazolni. A legnagyobb kérdés a kapusokkal kapcsolatban adódik, ugyanis a svéd Anders Lindbäck már a Jokerité, Nyikita Szerebrjakov és Andrej Tyihomirov pedig összesen csak 123 KHL-meccsen védett eddig.

Traktor Cseljabinszk

Komoly mozgás zajlott a 2013-ban Gagarin Kupa-döntős együttesnél, ahová visszatért a korábbi sikeredző, Anvar Gatyijatulin. A kapuba érkezett a cseh válogatott Roman Will, a védelembe jött a svéd Lawrence Pilut az AHL-ből, míg szintén a tengerentúlról érkezik a honfitársa, a csatár Pontus Aberg. A Traktor két legjobb támadója, az egyaránt cseh Lukas Sedlák és Tomás Hyka maradt a klubnál, sőt a fehérorosz-amerikai hátvéd, Nick Bailen is. Kiemelkedő igazolás a világ- és olimpiai bajnok csatár, Szergej Kalinyin, aki 2019-ben Gagarin Kupát nyert a CSZKA-val. A cseljabinszkiaknak a megerősített kerettel sokkal komolyabb céljaik is lehetnek, mint a rájátszásba kerülés, mindenesetre jobb szereplés várható tőlük, mint a legutóbbi utolsó előtti helyezés a főcsoportban.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum