Taraszenkót ismét műtik, 5 hónapot ki kell hagynia

 

Két és fél éven belül ez lesz a harmadik vállműtétje a St. Louis Blues Stanley Kupa-győztes orosz csatárának.

Vlagyimir Taraszenko kálváriája 2018 tavaszán kezdődött, akkor feküdt kés alá a vállával először, majd a következő évben jött a gyógyír: megnyerte a Stanley Kupát a csapatával. A sikerből alaposan kivette a részét a kiváló szélső, azok után, hogy sorozatban öt éven keresztül volt csapata legponterősebb alapszakasz-játékosa, a tavalyi rájátszásban 26 meccsen 11 gólt és összesen 17 pontot szerzett. Ősszel azonban kiújultak a problémái, így 2019 októberében ismét műtötték. Elmondása szerint már közel volt a visszatéréshez, amikor március közepén felfüggesztették a szezont, ám az augusztusban kezdődött playoffban így is csak négy meccset tudott játszani, pontot nem szerzett, megsérült, el is hagyta a buborékot. A Blues most jelezte: a következő héten harmadszor is megműtik a klasszist, akire így újabb öthónapos kihagyás várhat. Hogy ez mennyiben érinti a következő szezont, egyelőre nem tudni, hiszen a 2020/21-es kezdés időpontja bizonytalan. Ha minden jól megy, februárra lehet ismét bevethető állapotban a 28 éves orosz támadó.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum