Szeretünk nyerni, de most nem ez a legfontosabb

 

A magyar női válogatott minden játékosa és stábtagja koronavírus-negatív, így nincs akadálya a munkának és a dánok elleni két mérkőzésnek.

Lisa Haley együttese a júliusi első összetartás után folytatja a felkészülést a kanadai A csoportos világbajnokságra. A héten, mint arról már beszámoltunk, mérkőzésekre is sor kerül, azok a dánok érkeznek a Tüskecsarnokba, akik másfél évvel ezelőtt a mieinkkel együtt jutottak fel az elitbe a káposztásmegyeri divízió 1/A csoportos tornán. Dánia ellen a legutóbbi két meccsét megnyerte a válogatott: a vb-n 6-2-re, majd ősszel a rangos nagymihályi tornán 3-1-re. A csütörtöki és a szombati találkozókat zárt kapuk mögött rendezik, ám online közvetítések keretében láthatják azokat a szurkolók.

A kanadai szövetségi kapitány a következőket mondta a jégkorongszövetség honlapjának: ?Az első edzőtáborban elkezdtünk dolgozni a támadójátékunkon, valamint az emberelőnyös és emberhátrányos helyzeteken. Ezen a héten más területekre is fókuszálunk, a letámadásra, a semleges harmadbeli játékra és a bulikra. Az előnyökkel és hátrányokkal is folytatjuk a munkát, mert a speciális játékhelyzetek kihasználása vagy kivédekezése döntő az A csoportban is. Most kevésbé foglalkozom Dániával, jobban érdekel, hogyan teljesítenek a mi játékosaink ilyen helyzetben. Legutóbb egymás közötti meccseken láthattam őket, de más mentalitással játszol, ha ismersz mindenkit az ellenféltől, mintha egy másik ország csapatával szemben kell szerepelni. Ez egy esély arra, hogy felmérjük, hogyan halad a tanulási folyamat, és mire képesek a játékosok. Mind szeretünk nyerni, de most nem ez a legfontosabb ezen a két meccsen.?

Ide kattintva jó néhány kerettag nyilatkozatát is megtalálják.

hunhaley

fotó: Szűcs Attila/MJSZ

Név Klub
Kapusok
Németh Anikó MAC Budapest
Szabó Fruzsina MAC Budapest
Tóth Zsófia KMH Budapest
Hátvédek
Faggyas Lilla KMH Budapest
Jelena Grkovic KMH Budapest
Kiss-Simon Franciska KMH Budapest
Sarah Knee KMH Budapest
Németh Bernadett MAC Budapest
Odnoga Lotti Dartmouth College (USA)
Rónai Alexandra MAC Budapest
Tóth Enikő KMH Budapest
Csatárok
Dabasi Réka KMH Budapest
Gasparics Fanni MAC Budapest
Alexandra Gowie MAC Budapest
Horváth Imola MAC Budapest
Huszák Alexandra KMH Budapest
Jókai Szilágyi Kinga Vienna Sabres (AUT)
Jókai Szilágyi Zsófia Lulea HF (SWE)
Kiss Andrea MAC Budapest
Kreisz Emma Stanstead College (CAN)
Pintér Hanna SDE Stockholm (SWE)
Pintér Lili SDE Stockholm (SWE)
Pázmándi Zsófia MAC Budapest
Somogyi Vivien KMH Budapest
Szamosfalvi Petra KMH Budapest
Szick Dorka KMH Budapest

A női válogatott stábja a 2020/21-es szezonra:

Szövetségi kapitány: Lisa Haley
Edzők: Mika Väärälä, Kis András
Kapusedző: Budai Krisztián
Erőnléti edző: Ács Ferenc
Felszerelés-menedzser: Tornyi Gábor
Rehabilitációs edző: Dénes Veronika
Sportmasszőr: Mondl Viktória
Csapatvezető: Jasó Judit
Csapatorvos: Dr. Széplaki Attila
Sportpszichológus: Nagy István/Soós Judit
Sajtó: Kaposi Dávid

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum