Gyergyói HK?Dunaújvárosi Acélbikák 9-1

   

A gyergyószentmiklósiak nagy arányú diadallal kezdték a felkészülést Érden.

A DAB a Vasas HC elleni mérkőzéshez képest erősebb kerettel lépett jégre: ezúttal többek között Azari, Hruby, Pihlqvist és Kovács is beöltözött az alapemberek közül. A gyergyószentmiklósiaknál Tendler mellett két frissen igazolt csatár, a finn Koskiranta, valamint a dunaújvárosiaktól megszerzett Silló alkotta az első támadósort. A Gyergyói HK a 4. percben megszerezte a vezetést, miután Jones éles szögből betalált. Az első harmad közepén a GYHK negyedik sora egy lendületes akció végén Lázár révén összehozta a második hazai gólt. Nem sokra rá emberelőnybe került a GYHK, Jones kék vonalas lövését Pinczés nem tudta védeni. A játékrész végén 2 percnyi kettős emberelőnybe került a DAB, ami kimaradt, de az ezt követő szimpla fórt sem használta ki. A 28. percben a Gyergyói HK gólra váltotta az 5 a 3 elleni lehetőségét, a korongot Szigeti Ákos tette be közelről. A szimpla fórt Bobcek lőtte be Pinczés lepkés kesztyűje mellé. A mérkőzés felénél Koskiranta emberelőnyben megszerezte első gyergyói gólját. Egy perc sem telt el, amikor Kozma lövését a frissen beállt bolgár kapus, Ivan Sztojnov nem tudta fogni, a kipattanót Silló betette a kapuba. A nyolcadik GYHK-gólt Bobcek lőtte. A harmadik harmad elején Szigeti büntette találattal az egyik Acélbikák-játékos könnyelműségét. Az 55. percben kettős emberelőnyben Kovács Bronson belőtte a DAB becsületgólját.

A GYHK igencsak magabiztos, 9-1-es diadallal zárta első felkészülési mérkőzését, míg a Dunaújvárosi Acélbikák a második edzőmeccsükön is komoly vereségbe szaladtak bele.

Gyergyói HK: Ruczuj (Szakács) ? Jones, Raszulov, Barabás, Silló, Szabó K., Szigeti, Sára, Benedek, Lázár, Kozma, Tendler, Fejes, Bobcek, Ivácson, Koskiranta, Bíró G., Nagy Cs., Ferencz-Csibi, Elekes-Darabont

Dunaújvárosi Acélbikák: Pinczés (Sztojnov) ? Azari, Pihlqvist, Török, Nilsson, Kovács, Németh, Pozsár, Gebei, Dósa, Thürmer, András-Csáki, Szeredi, Subotic, Mestyán, Hruby, Grkovic, Somogyi N., Tamás, Bogó, Jakabfy

gyhk-dab-erd

fotó: Gyergyói HK

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum