57 évesen elhunyt Dale Hawerchuk

 

A Hall of Fame-be beválasztott, emellett Calder-trófeával is kitüntetett legenda daganatos megbetegedéssel harcolt hosszabb ideje.

Az 1963-ban született Dale Hawerchuk 18 évesen úgy érkezett az 1981-es NHL-draftra, hogy az azt megelőző két szezonban szó szerint mindent megnyert. 1980-ban és 1981-ban a számtalan egyéni elismerés mellett dupla-duplázni tudott a Cornwall Royals vezéreként, azaz a QMJHL (Quebec Major Junior Hockey League ) bajnoki címe mellett a Memorial Cupot is besöpörte. A Winnipeg természetesen nem habozott, és a legelső helyen választotta ki a fenoménnak kikiáltott centert. Hawerchuk nem is okozott csalódást: első évében 45 gólig és 103 pontig jutott, aminek köszönhetően egyhangúlag választották meg az év újoncának. Első hét szezonjában hatszor jutott 100 pont fölé, a legjobb idénye az 1984/85-ös volt, amikor 130 egység került a neve mellé.

hawerchuk 2

1990-ben kilenc évnyi szolgálat után hagyta el a Winnipeget, amelynek utolsó hat évében a kapitánya is volt. Öt évig Buffalo volt az otthona, majd rövid ideig St. Louis és Philadelphia. Innen vonult vissza 1997-ben, a Detroit ellen elveszített finálét követően. Teljes karrierje alatt 16 szezonban 1188 mérkőzésen 1409 (518+891) pontot gyűjtött, amihez a rájátszásokban 99 egységet tett hozzá 97 összecsapáson. Zsenialitását az tükrözi a legjobban, hogy egyrészről az 1981-es bemutatkozása és 1995 között csak Wayne Gretzky szerzett nála több pontot az alapszakaszban, másrészről ő volt az, aki az 1987-es Kanada Kupán a 99-es és Lemieux mellett játszott az első sorban. Visszavonulása után sem szakadt el a hokitól, másfél évtizedig edzősködött a juniorok között az Orangeville Crushers és a Barrie Colts csapatainál. Ez utóbbit 2013-ban az OHL (Ontario Hockey League) döntőjéig vezette, ott azonban kikaptak a London Knightstól.

A juharleveles válogatottat a már említett 1987-es siker előtt és után is számtalan alkalommal képviselte. Világbajnokságokon 1982-ben bronzérmet, 1989-ben ezüstöt nyert, és 1991-ben is tagja volt a Kanada Kupát nyert válogatottnak. 2011-ben beválasztották a Hall of Fame-be. Tízes mezszámát a Winnipeg Jets és az Arizona Coyotes is visszavonultatta. Dale Hawerchuk az utóbbi időszakban éveken át tartó kemény küzdelmet folytatott daganatos megbetegedésével.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum