9 újpesti jégkorongozó kapta el a koronavírust

 

Az UTE csapatát hétfőn tesztelték, most pedig közzétették a hivatalos eredményeket.

Ezek alapján ? mint az együttes honlapján írják ? kilenc hokis mintája pozitív lett. A PCR-tesztet a Sportkórház végezte el a Megyeri úton, miután egy újpesti jégkorongozó a hétvégén pozitív mintát adott.

“A felnőtt keret egyharmada elkapta a covid-19 vírust, legalábbis az első teszt eredményei ezt mutatták ki ? olvasható a hivatalos közleményben. ? Második teszt most nem készülhetett, mert a helyileg illetékes Nemzeti Népegészségügyi Központ azonnal kéthetes hatósági karantén alá helyezte az egész csapatot, további tesztek csak ennek lejárta után végezhetőek.”

A juniorcsapat tagjai nem kerültek hatósági karantén alá, de az UTE vezetése úgy döntött, hogy két hétig ők is vesztegzár alatt lesznek. A következő két hétben ebben a két korosztályban teljesen leáll a jégkorongélet Újpesten.

A szakosztály közben elvégeztette a Megyeri úti jégcsarnok teljes fertőtlenítését, így a többi korcsoportban a hosszú hétvége után, jövő hétfőn ismét elkezdődhetnek az edzések.

megyeriut

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum