3 gondolat Egri István nemzeti sportos interjújából

 

A DVTK Jegesmedvék elnöke interjút adott a Nemzeti Sportnak, amelyben jó néhány idézhető és idézendő kijelentést tett.

Az Extraliga-szereplés által a magyar játékosoknak nyújtott lehetőségekről:

“A Fehérvár anno elment az EBEL-be, ez hozzájárult a szapporói csodához, de azóta volt Krakkó is. Mi is részesei voltunk az Erste Ligának ? háromszor is megnyertük ?, de miért nem az van, hogy akarjunk feljebb jutni, többet elérni, nézőben, szakmaiságban, tudástranszferben? A Tipsport Ligában ötven pengeéles bajnokit kell játszani, és kétezer-ötszáz az átlagnézőszám. Kigyűjtöttem, a 2019/20-as idényben huszonhat játékosunk szerepelt, ebből tizennyolc magyar, nyolc légiós, de utóbbiból kettő értékelhetetlen mérkőzésszámmal sérülés, illetve kései érkezés miatt. Saját nevelésű játékosból volt hét, közülük Adorján Attila már Finnországba igazolt. A jégidő hetven százaléka a magyaroknak jutott. Jelenleg tizenkilenc játékossal van szerződésünk, plusz a juniorok ? mind korosztályos válogatott ?, és nincs légiósunk, ellentétben például az Újpesttel, amely legutóbb tíz légióssal ment, most is van már neki öt? Ezzel csak azt szeretném jelezni, hogy ne vagdalkozzunk, mert mi magyar klasszisoknak kínálunk lehetőséget topbajnokságban. Persze szeretnénk színmagyar és huszonöt év átlagéletkorú kerettel kiállni, de ez hosszabb folyamat.”

A játékosfizetésekről:

“Amikor elindultunk a TL-ben, én is azt hittem, hogy a legtehetségesebb játékosok kopogtatnak majd a mi ajtónkon és a MAC-én, ehelyett inkább elmennek Erste Liga-klubokba, amelyekben AHL-szintű fizetéseket kínálnak. Nem egészséges és fejlesztő a közeg: a játékosok azt gondolják, azért keresnek jól, mert jó a termék, amit előállítanak, miközben ezt sem a nemzetközi eredmények, sem a nézőszámok nem igazolják. Arról nem is szólva, ha a magyar játékosok a bérek alapján olyan jók, akkor fél tucatnál többnek kellene nívós külföldi felnőttbajnokságban szerepelnie. Ezért is támogatjuk a bérrendezést.”

A gyakori edzőváltásokról és a Majoross Gergely visszahívására tett kísérletről:

?Ismeri a bajnokságot, a klubunkat is, ráadásul az egyik, ha nem a legjobb magyar edző. Ütöttük egymást évekig, de ettől még tiszteljük egymást. Most így jött össze, ám nem vagyok benne biztos, hogy nem fogunk együtt dolgozni a jövőben. Amúgy a sikerhez sok mindennek össze kell állnia, és ebből csak egy a vezetőedző. Glen Hanlon is bánhatja már, hogy elment a DEL-be, mert ki tudja, mi lesz a német élvonallal, mi viszont már szerződtettük helyére, akit ő ajánlott?Nem esem hanyatt attól, ha minden évben más az edzőnk.?

A teljes beszélgetés egyelőre a nyomtatott Nemzeti Sport szombati számában érhető el egészében, illetve a DVTK Jegesmedvék hivatalos közösségi oldalán olvasható belőle hosszabb részlet.

egri

fotó: DVTK Jegesmedvék

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum