

Magyarország U20?Vasas HC 4-2
A juniorválogatott a közönség előtt megrendezett találkozó után zárt kapuk mögött, rendes játékidőben győzte le Ladányi Balázs klubcsapatát.
A zárt kapus mérkőzésen a magyar U20-as válogatott kapujában ezúttal Horváth Dominik kapott lehetőséget, a szerdán bevetett Orosz Gergely padozott; míg a Vasasnál a junioroktól kölcsönkapott Halász Béni védett, akinek az első találkozón a vasak között álló Tóth volt a váltótársa. A felek a játék tempóját illetően onnan folytatták, ahol egy nappal korábban abbahagyták. Miután mindkét együttes kihagyott 1-1 emberelőnyt, az U20-asok megszerezték a vezetést: a Vasas nem tudott felszabadítani, Rózsahegyi András bent tartotta a korongot a harmadban, amivel Schlekmann Márk megindult, és egy szép csel után ellőtte a korongot a botos kesztyű fölé. A 15. percben 18 másodperc alatt két gól is esett. Előbb Turbucz Martin egyenlített egy Vasas-kontra végén, aztán Lövei Dávid centerezését Schlekmann lőtte be laposan a kapuba. Az angyalföldiek éltek a második emberelőnyükkel, Nagy Márk kék vonalas góllal egalizált. A második harmadra későn ért ki a Vasas, ezért kisbüntetéssel kezdett. Ezt 27 másodperc alatt gólra váltotta a válogatott, a korongjáratás végén Németh Kristóf talált be. A középső felvonás folytatása a kapusokról szólt, Horváth és Halász is több ziccert védett. A harmadik játékrészben háromszor is emberelőnyben játszhatott a Vasas, a végjátékban a kapust is lehozta, de nem tudta kiharcolni a hosszabbítást. Az utolsó percben Rózsahegyi András üres kapus góllal beállította a 4-2-es végeredményt.
fotó: Szűcs Attila/MJSZ
Név | Szül. év |
Kapusok | |
Halász Béni | 2001 |
Horváth Dominik | 2001 |
Orosz Gergely | 2002 |
Hátvédek | |
Csollák Márkó | 2002 |
Dobmayer Dominik | 2002 |
Dóczi Zsombor | 2001 |
Horváth András | 2001 |
Horváth Milán | 2001 |
Kóger Balázs | 2002 |
Mayer Martin | 2002 |
Tornyai Mátyás | 2002 |
Csatárok | |
Ambrus Gergő | 2001 |
Gál Zsombor | 2002 |
Galajda Zsombor | 2002 |
Keresztes Levente | 2002 |
Kónya Krisztián | 2001 |
Lövei Dávid | 2001 |
Mattyasovszky Gergely | 2002 |
Mihalik András | 2003 |
Molnár Bálint | 2002 |
Németh Kristóf | 2002 |
Rétfalvi Kristóf | 2001 |
Schlekmann Márk | 2002 |
Az U20-as válogatott stábja a 2020/21-es szezonban:
Szövetségi edző: Horváth András
Edzők: Ladányi Balázs, Arany Máté
Kapusedző: Székely Csaba
Sportpszichológus: Németh Gergő
Erőnléti edző: Ács Ferenc
Média: Dobos Sándor
Fizioterapeuta: Berkes Brigitta
Felszerelés-menedzser: Speier Kálmán
Csapatvezető: Végh Boldizsár
További cikkek
- Az első után egyből a második bajnoki címére tör a Gyergyó
- Újabb építkezés vár Fodor Szabolcsékra
- Mindhárom erdélyi csapat a bajnoki címre pályázik
- Egy kiscsapat csinál-e több nyarat?
- Viikilä hivatalosan is BJAHC-os marad
- Bajnokesélyes keretet rakott össze a Brassó
- KHL-t is megjárt izraeli válogatott csatár a Sportklubban
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 3-5
- Nagy visszavonulók és maradók, új sztáredző és légióskontingens – melyik lesz a mérvadó Miskolcon?