A Fehérvárral meccsel a GYHK, de zárt kapuk mögött

 

Az Erste Liga-győzelemre törő Gyergyói HK már Érden edz, ahol két felkészülési meccse is lesz, ám objektív okokból közönség nélkül.

A székely gárda az alábbiakat tette közzé hivatalos közösségi oldalán:

“Vasárnap délután szerencsésen megérkezett Érdre a Gyergyói Hoki Klub hazai kerete, a következő két hétben az Érdi Jégcsarnok lesz az otthonunk, ott folytatjuk a közös felkészülést. A légiósaink egy része is csatlakozott a társasághoz, és a napokban teljes lesz a keret. Három felkészülési mérkőzés szerepel az érdi edzőtábor programjában:

? augusztus 19-én a Dunaújvárosi Acélbikák együttesével csapunk össze Érden
? augusztus 20-án Gyetván a szlovák Extraligában szereplő HC 07 Detva vendégeként lépünk jégre
? augusztus 25-én az osztrák jégkorongligában játszó Hydro Fehérvár AV19 lesz az ellenfelünk az Érdi Jégcsarnokban

A mérkőzések pontos kezdési időpontját hamarosan közölni fogjuk. Sajnálattal jelezzük, hogy két érdi mérkőzésünk zárt kapus lesz, azaz szurkolóink nem lehetnek velünk. A napokban tisztázódnak a gyetvai meccs körülményei is. Keressük a lehetőséget az élő közvetítések biztosítására.”

gyhk

fotó: GYHK

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum