Augusztus 10-én eldől, hogy kié lesz idén az 1/1-es

 

Hétfőn tartják a draftlottó második felvonását az NHL-ben. A kiválasztott szinte bizonyosan Alexis Lafreniere lesz.

Az idei szezon rendkívüli körülményei között semmi sem a szokásos menetrend szerint zajlik az NHL-ben. Mivel a félbeszakadt alapszakasz után a rájátszás a szokásos 16 csapat helyett 24-gyel kezdődött, ezért a draftlottó június végi első körében csak a hét már lemaradt együttes vehetett részt. Hogy kacifántosabb legyen a történet, egyikük sem szerezte meg az 1/1-es draftjogot, így az a kvalifikációs kör nyolc kiesője közül lesz valamelyiké. Ez a nyolcas egyforma esélyekkel (12,5%) vesz részt a sorsoláson. Két aspiráns kiléte már ismert, a New York Rangers és a Winnipeg Jets búcsúzott a küzdelmektől a kvalifikációban. A további hat párharc állása:

Nyugat:
Edmonton (5.)?Chicago (12.) 1-2
Nashville (6.)?Arizona (11.) 1-2
Vancouver (7.)?Minnesota (10.) 1-1

Kelet:
Pittsburgh (5.)?Montreal (12.) 1-2
NY Islanders (7.)?Florida (10.) 2-1
Toronto (8.)?Columbus (9.) 1-2

Mint látható, az 1/1-es pick akár olyan erős kerettel rendelkező gárdák ölébe is hullhat, mint a Pittsburgh, az Edmonton vagy a Toronto, ami bizonyára komoly  vitákat válthat ki a továbbiakban. Vannak szurkolói csoportok, amelyek máris berzenkednek a lehetőség miatt. Megítélésünk szerint azonban nincs ezzel semmi probléma, a draftlottó intézményét éppen azért találták ki és vezették be, hogy azok a klubok, amelyek az adott szezonban gyengén szerepelnek, a vége felé ne hajthassanak szándékosan az utolsó pozícióért. Ennek az abszolút akceptálható szempontrendszernek az idei exkluzív szisztéma is megfelel, függetlenül attól, hogy Alexis Lafreniere végül melyik franchise kötelékében köt ki.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR INFO
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum