Pulli, Juusela, Pozsár távozik, még 4 fiatal érkezik

   

Bejelentette teljes 2020/21-es keretét az FTC-Telekom, az érkezők közül 3-an próbajátékosként kezdik a munkát Fodor Szabolcs együttesében.

“Az elmúlt két idényben a Ferencváros játékosaként két bajnoki címet, két ligagyőzelmet és egy Magyar Kupa-aranyat nyerő Pozsár Márk, az előző idény második felében a Fradit erősítő, bajnok, liga- és kupagyőztes Aki Juusela, valamint az egy szezon alatt bajnok, liga- és kupagyőztes, a liga legjobb védőjének megválasztott Jere Pulli nem hosszabbította meg a 2019/20-as szezon végén lejáró szerződését” ? írja hivatalos honlapján az Erste Liga-topcsapat. A klub érkezőket is bejelentett: “A Fradi kerete az eddig bejelentett 22 név mellett még egy állandó névvel és három próbajátékossal lesz teljes: Gáspár Levente állandó szerződéssel, Bán Károly, Galántai Richárd és Kemény Patrik pedig próbajátékosként kezdi meg a felkészülést.” Gáspár a Schiller-Vasastól, Bán a Hokiklub Budapesttől, Galántai a MAC uátnpótlásából, Kemény a svédországi Wings HC-tól érkezik.

Az FTC-Telekom 26 fős kerete augusztus 3-án kezdi meg a jeges felkészülést a Tüskecsarnokban.

A zöld-fehérek kerete a 2020/21-es idényre:

Érkezett: Bán Károly (Hokiklub Budapest, próbajáték), Keaton Ellerby (Dornbirn, 2021-ig), Galántai Richárd (MAC, próbajáték), Gáspár Levente (Schiller-Vasas HC, 2021-ig), Imre Patrik (Fehérvári Titánok, 2021-ig), Kemény Patrik (Wings HC, svéd, próbajáték), Sági Martin (DEAC, 2021-ig), Somogyi Balázs (Dunaújvárosi Acélbikák, 2021-ig)

Távozott: Jászai Dávid (MAC HKB), Aki Juusela (?), Pozsár Márk (?), Jere Pulli (?), Anssi Rantanen (?), Brett Switzer (visszavonul)

Maradt: Arany Gergely (2022-ig), Boros Dániel (2021-ig), Farkas Lőrinc Simon (2021-ig), Hajós Roland (2021-ig), Hegyi Ádám (2022-ig), Lauri Kärmeniemi (2021-ig), Rasmus Kulmala (2021-ig), Nagy Gergő (2022-ig), Nagy Kristóf (2022-ig), Németh Attila (2021-ig), Pavuk Attila (2022-ig), Roczanov Dezső (2021-ig), Sarcia Antonino (2021-ig), Tóth Adrián (2022-ig), Tóth Gergely (2021-ig), Tóth Gergő (2021-ig), Tóth Renátó (2021-ig), Tóth Richárd (2021-ig)

fradi

fotó: FTC-Telekom

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum