Arvidsson-duplával győzte le a Nashville a Dallast

 

A Boston kikapott a Columbustól, a Vegas simán verte az Arizonát. Véget ért a tesztüzemmód az NHL rájátszása előtt.

Már az első harmadban lerohanta végső győzelemre is esélyesnek vélt ellenfelét a Blue Jackets. Kétszer annyit lőttek kapura, mint a Boston, ebből 3-0-s vezetést szereztek: Boone Jenner, Zach Werenski és Gustav Nyquist is eredményes volt, ezzel gyakorlatilag el is dőlt minden. A Bruins a második harmadban egyet faragott a hátrányából David Pastrnak révén, ám többre nem futotta. A végeredményt két másodperccel a lefújás előtt a 2017-ben első franciaországi játékosként draftolt Alexandre Texier állította be üres kapura, ezzel 4-1-re a Columbus. Brad Marchand az utolsó 11-12 percben nem játszott, de edzője szerint nem súlyos a sérülése.

A legtöbb csapat a felkészülési meccsén felváltva védette első és második számú kapusát, azonban a Golden Knights nem így tett, az Arizona Coyotes elleni találkozót teljes egészében megkapta Marc-André Fleury. Az ikon meg is hálálta a bizalmat, 23 lövésből 22-t megfogott, csak Taylor Hall kísérleténél volt tehetetlen a harmadik harmadban. Addigra Reilly Smith révén már 2-0-ra vezetett a Vegas, így ez a gól csak szorossá tehette volna a végjátékot. Ám ez sem következett be, a Vegas hamar riadót fújt, Alex Tuch négy perccel később visszaállította a kétgólos különbséget, majd 13 másodperccel a rendes játékidő letelte előtt az addig két gólpasszt jegyző Nick Cousins állította be a 4-1-et.

Finn kapusok és svéd csatárok repítették a Nashville-t a Dallas ellen. Viktor Arvidsson két gólt, Filip Forsberg két asszisztot szerzett, miközben a kapuban a Juuse Saros, Pekka Rinne duó hibátlanul tette a dolgát, előbbi 12, utóbbi 14 védést mutatott be. Ennek eredményeként 2-0-ra nyert a Preds. A másik oldalon Tyler Seguin sérülés miatt hiányzott, de a hírek szerint a kvalifikációs kör kezdetére rendbe jön.

Ezzel véget is ért a felkészülés, szombaton vérre menő csaták következnek a három nyert meccsig tartó kvalifikációs körben. Augusztus első napján 5 összecsapást rendeznek:

New York Rangers–Carolina Hurricanes (18:00)
Edmonton Oilers–Chicago Blackhawks (21:00)
New York Islanders–Florida Panthers (22:00)
Pittsburgh Penguins–Montreal Canadiens (02:00)
Calgary Flames–Winnipeg Jets (04:30)

A másik három párharc első mérkőzéseire vasárnap kerül sor:

Nashville Predators–Arizona Coyotes
Toronto Maple Leafs–Columbus Blue Jackets
Vancouver Canucks–Minnesota Wild

A keleti és nyugati konferencia első négy kiemeltje eközben körmérkőzik egymással  a végső helyezések eldöntése érdekében, ez a szakasz vasárnap kezdődik. A két konferencia kiemeltjei:

Keleti: Boston Bruins, Tampa Bay Lightning, Washington Capitals, Philadelphia Flyers
Nyugati: St. Louis Blues, Colorado Avalanche, Vegas Golden Knights, Dallas Stars

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 25., péntek
FELK 09:45 UTEVAS 3-3VÉGE
FELK 18:00 MISKOS 2-1 HVÉGE
EL 18:30 DEBFTC 4-3 HVÉGE
ICEHL 19:15 G99AVS 6-4VÉGE
szeptember 26., szombat
EWHL 13:20 KMHMAC 3-1VÉGE
szeptember 27., vasárnap
EL 16:30 FTCMAC 5-4 HVÉGE
    • M4 SPORT+
szeptember 28., hétfő
KHL 18:30 DMOSZP 
    • SPORT 2
szeptember 29., kedd
KHL 18:00 AVGJOK 
    • SPORT 2
EL 18:30 DEBBRA 
szeptember 30., szerda
EL 18:30 FTCSCC 
október 1., csütörtök
KHL 18:30 DMOTRK 
    • SPORT 2
október 2., péntek
EBEL   AVSKAC 
EL 18:00 MACSCC 
EXL 18:00 MISDTR 
EL 18:30 DEBGYE 
EL 18:40 VASBRA 
Partnerünk
Archívum