Connor McDavid duplával indította újra a szezont

 

Három felkészülési mérkőzéssel elkezdődött a játék az NHL-ben: nyert a Flyers, a Maple Leafs és az Oilers.

Négy hónap kihagyás után az első meccsen a Philadelphia Flyers csapott össze a Pittsburgh Penguinsszel. Sheary révén a Pens szerzett vezetést, ám a Flyers még az első harmadban fordítani tudott. Az eredmény  sokáig nem változott, mígnem négy perccel a vége előtt Zucker harcolta ki a hosszabbítást, amelyet Scott Laughton nem akármilyen gólja döntött el a Flyers javára. A 3-2-es vereség alkalmával pályára lépett Sidney Crosby is, a Pens kapitánya kisebb sérüléssel bajlódott az edzőtábor végén, de most már rendben van, amit az is bizonyít, hogy 19 perces jégideje a legtöbb volt a csapatban.

A második mérkőzésen hiába kapaszkodott a Montreal Canadiens, a Toronto Maple Leafs végig kézben tartotta az irányítást. A decemberi sérülése óta első meccsét játszó Ilja Mihejev már a 33. másodpercben gólra váltotta John Tavares passzát. A második harmadban Alexander Kerfoot duplázott a torontóiaknál, a kettő között Tomás Tatar gondoskodott arról, hogy ne dőljön el a meccs túl korán, de egy gólnál közelebb nem sikerült férkőzni, a vége 4-2 lett.

A nap legsimább meccsén az Edmonton Oilers 4-1-re győzte le a Calgary Flamest. Az Oilers csapatkapitánya, Connor McDavid jó formában van, két gólt vágott, Patrick Russell gólt lőtt és gólpasszt adott. A Calgary egyetlen találatát Elias Lindholm jegyezte.

A felkészülési mérkőzések a kvalifikációs kör augusztus 1-jei kezdetéig folytatódnak, szerdán a következő összecsapásokat rendezik:

Florida Panthers?Tampa Bay Lightning (18:00)
Minnesota Wild?Colorado Avalanche (20:30)
Washington Capitals?Carolina Hurricanes (22:00)
Chicago Blackhawks?St. Louis Blues (00:30)
New York Rangers?New York Islanders (02:00)
Winnipeg Jets?Vancouver Canucks (04:30)

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum