A DVTK Jegesmedvék az Extraligában indulnak

   

A szezon október 2-án kezdődhet, az alapszakasz 50 fordulós lesz, a tavalyi mezőnyből csak a MAC Újbuda hiányzik.

A DVTK Jegesmedvék az Extraligában indulnak, írja a szlovák jégkorongos sajtó a nemzeti hírügynökségre hivatkozva. Az Extraliga csapatai múlt hét után a mai napon is tanácskoztak, ezen a megbeszélésen születhetett meg a döntés a jelek szerint.

Imre Valasek, a bajnokságot szervező Pro-Hokej ideiglenes elnöke korábban elmondta ? a HC Nové Zámky általános igazgatója nemrégiben vette át a posztot Richard Lintnertől, akit 5 év után menesztettek ?, hogy 12 csapattal számolnak, október 2-án kezdenének, és rövid időn belül el kell dőlnie, hogy számíthatnak-e a miskolciakra. A friss hírek arra utalnak, hogy erre a kérdésre a Jegesmedvék szemszögéből pozitív válasz született. Valasek arról is beszélt korábban, hogy az alapszakasz 50 fordulós lenne. 12 csapat esetén nehezen jön ki a matek, hiszen 4 kör 44 meccset ad ki, 5 kör pedig 55-öt. Az 50-es információink szerint úgy lehetséges, hogy 4 teljes kör után földrajzi alapon 3 csoportba osztanák a csapatokat, amelyek egymás közt bonyolítanának le még egy oda-vissza menetet, azaz 6 további találkozót vívnának. A Jegesmedvék ellenfele ebben a csoportban a Kassa, a Nagymihály és a Poprád lenne.

Középszakasz nem lesz az Extraliga 2020/21-es idényében, az első 6 a playoffba jut, míg a 7?10. helyezettek kvalifikációban méretnének meg, akárcsak egy szezonnal ezelőtt. A mezőny a MAC kivételével megegyezik a tavalyival, a másodvonalból nem jutott most fel senki, mivel annak éllovasa, a Bratislava Capitals az EBEL-ben fog versenyezni.

dvtk

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum