2000 embert kell légmentesen elzárni az NHL-ben

   

Megállapodtak a szezon újraindításának a feltételeiről, nagyon komoly részletszabályokat dolgoztak ki.

Mint arról az elmúlt hetekben számtalanszor beszámoltunk, odaát folyamatosan dolgoztak azon, hogy hogyan lehetne lejátszani a playoffot a világ legerősebb bajnokságában. A kihívás nem egyszerű, hiszen míg Kanadában sikerült kontroll alatt tartani a koronavírus-járványt, addig az Egyesült Államok a világ messze legfertőzöttebb országa, ahol ezekben a napokban is 50 ezer új beteget regisztrálnak 24 óránként.

A folytatás mikéntjének meghatározása végett életre hívott bizottság elvégezte a munkáját, és magyar idő szerint hétfőre virradóra sikerült megállapodni a protokollban, ami a hármas és négyes fázisban lesz érvényes. Az első két szakaszban csak egyéni munkára, majd kiscsoportos gyakorlásra volt lehetőség. A 3-as fázis az edzőtáborokat jelenti, ezek július 13-án kezdődhetnek. Ekkortól már légmentesen elzárt buborékot kell biztosítani, ami garantálja, hogy a játékosok és a csapatok személyzete se fertőződhessen meg. A buborékba minden csapat maximum 52 fővel vonulhat be, a játékosok száma 31 lehet, emellett lesz még minden klubnál legalább egy orvos, egy közösségi médiáért felelős munkatárs, egy biztonsági szakértő, hozzájuk jönnek a tulajdonosok és csapatvezetők.

Minden embert naponta legalább egyszer tesztelni fognak, lázat mérnek, figyelik az egyéb tüneteket. A tesztelés nemcsak a játékosokat és a csapattagokat érinti, hanem a kisegítő személyzetet is, amely napi szinten érintkezni fog velük: szállodai, éttermi munkatársak, biztonsági őrök, az arénák dolgozói. Összesen mintegy 2000 tesztet készülnek végezni naponta. Kulcsfontosságú lesz, hogy mindenki egészségesen lépjen be a buborékba, és sikerüljön végrehajtani azt a logisztikai bravúrt, hogy ez a 2000 ember valóban légmentesen el legyen zárva. Ennek érdekében a belépőket egy héttel előbb elkezdik tesztelni.

A vírus karaktere és a tesztek minősége miatt ezzel együtt sem garantálható, hogy sikerül kívül tartani a betegséget. Ezért megállapodtak abban is, hogy bármely időpontban felfüggeszthetik a szezont, vagy legrosszabb esetben végérvényesen be is rekeszthetik. A játékosoknak jogukban áll elutasítani a feltételeket, ezért nem jár büntetés. Ha viszont valaki vállalja, de nem tartja be szabályokat, akkor ő és csapata is komoly retorziókra számíthat, beleértve a pénzbüntetést és a draftjogok ügyét. Maszkot csak a hotelszobákban, a közös ékezések alkalmával, illetve a jégen és a padon nem kötelező viselni. Családtagok a konferenciadöntőkig nem érintkezhetnek a játékosokkal, és ezt követően is csak szigorú szabályok betartása mellett. Ez így legalább 5 hét teljes elvonulást jelent. Ha mindezek ellenére pozitív tesztet produkál valaki, őt ? neve elhallgatása mellett ? azonnal karanténba helyezik. Ezután 48 óra alatt két negatív tesztet kell produkálnia, hogy visszatérhessen a karanténból, vagy 10 napot kell tünetmentesen eltöltenie. Ha a kontrolltesztek is pozitív eredményt mutatnak, 10 nap kötelező karantén után minimum 72 órát kell tünetmentesen átvészelni a visszatérésig, ami előtt minden játékosnak általános egészségügyi vizsgálaton kell átesnie, hogy bizonyítsa: fizikailag is felkészült állapotban van. A harmadok között minden kispadot fertőtlenítenek, és természetesen ugyanez vonatkozik az öltözőkre is a meccsek után.

Ezeket tartalmazza tehát a megállapodás, ám a dolog ennél bonyolultabb. Egyrészt a kollektív szerződés meghosszabbításáról egyelőre nem sikerült megegyezni, erről hétfőn folytatják a tárgyalásokat. Ha megvan a megállapodás, akkor előbb a szakszervezet vezetése szavaz. Ha elfogadják, akkor a kettőt külön, de egy időben teszik fel szavazásra az összes NHL-játékos körében. Így azok is szavazni fognak a folytatásról, akik már nem érdekeltek a rájátszásban, tehát nem teszik kockára az egészségüket. Túlnyomó többségük bizonyára igennel fog voksolni, ami ? mivel hét csapatról van szó a 31-ből ? máris 20%-os előnyt jelenthet. A csomag elfogadásához elegendő az egyszerű többség, vagyis 50% plusz egy szavazat. 750 játékost szavaztatni nem egyszerű, és a folyamat legkorábban szerdán kezdődhet. Korábban egy ilyen eljárás 72 órát vett igénybe, de elképzelhető, hogy a rendkívüli körülményekre tekintettel gyorsabban végeznek. A tulajdonosok is szavaznak, de az része közel sem ennyire bonyolult, mivel csak 31-en vannak, és mindenki a folytatásban érdekelt.

Az edzőtáborok július 13-án kezdődhetnek, majd ha minden a tervek szerint alakul, a csapatok július 26. környékén csekkolhatnak be a két helyszínen, Torontóban és Edmontonban. Itt már felkészülési meccseket is fognak játszani. A playoffban 24 csapat érdekelt.

Keleti konferencia
Kiemeltek: Boston Bruins (1), Tampa Bay Lightning (2), Washington Capitals (3), Philadelphia Flyers (4)

Három nyert meccsig tartó párharcot játszanak: Pittsburgh Penguins (5) vs. Montreal Canadiens (12), Carolina Hurricanes (6) vs. New York Rangers (11), New York Islanders (7) vs. Florida Panthers (10), Toronto Maple Leafs (8) vs. Columbus Blue Jackets (9)

Nyugati konferencia
Kiemeltek: St. Louis Blues (1), Colorado Avalanche (2), Vegas Golden Knights (3), Dallas Stars (4)

Három nyert meccsig tartó párharcot játszanak: Edmonton Oilers (5) vs. Chicago Blackhawks (12), Nashville Predators (6) vs. Arizona Coyotes (11), Vancouver Canucks (7) vs. Minnesota Wild (10), Calgary Flames (8) vs. Winnipeg Jets (9)

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum