Július 15-éig tilos játékost igazolni az ex-EBEL-ben

   

Meghosszabbították a moratóriumot, ami a szakmai stábokra már nem érvényes, így két klub élt is a lehetőséggel.

Az osztrák bázisú jégkorongbajnokság – amely a korábbi ígérettel ellentétben nem jelentette be júniusban az új nevét – két héttel meghosszabbította az átigazolási korlátozásokat. Elsőre június 30-áig tiltották az új szerződések megkötését, ezt most kitolták július 15-ére. A szakmai stábokra vonatkozóan viszont törölték a tiltást. Ezzel két csapat élt is: a ligaújonc Bratislava Capitals bejelentette új vezetőedzőjét, Rostislav Cadát. A 66 éves cseh szakember 2018 elején vette át a svájci Ambri-Piotta utánpótlásának irányítását az általunk is jól ismert Diego Scandellától, korábban pedig 3 évet töltött a KHL-es Slovan kispadján. A Villach nem hosszabbította meg Rob Daum szerződését, helyére az a Dan Ceman érkezik, aki az elmúlt két évben a Besztercebányát irányította. Cemannel a HC Banksá Bystrica tavaly bajnoki címet ünnepelt, míg az idei csonka szezonban az élen állt a középszakaszban, minek köszönhetően ismét bajnoknak minősítették, ám ezt a döntést később visszavonták.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
augusztus 14., péntek
FELK 18:00 DEBUTE 
augusztus 15., szombat
FELK 18:00 VASDAB 
augusztus 16., vasárnap
FELK 18:00 UTEDEB 
augusztus 19., szerda
FELK   GYEDAB 
FELK 18:00 DEBTIT 
augusztus 20., csütörtök
FELK 18:00 TITDEB 
Partnerünk
Archívum