Sofron István aláírt, a MAC HKB húzóembere lesz

 

A 32 éves csatár a második szezonját kezdheti Újbudán, de immár nem az Extra-, hanem az Erste Ligában gyárthatja a pontokat.

Sofron István egy gyengébben sikerült EBEL-es szezon után került tavaly nyáron a MAC-hoz, ahol újra megtalálta a góllövő és pontszerző ütőjét: 54 mérkőzésen 24-szer talált be és ugyancsak 24-szer szolgálta ki társait. Ez éppen elég volt ahhoz, hogy a házi kanadai táblázat élén zárjon a 23+25-ig jutó C. J. Strech társaságában. Innentől kezdve nincs is szükség több érvre annak felvázolásához, hogy mekkora súlyt biztosíthat a jelenléte a Kangyal Balázs által irányított MAC HKB-nak. Egy külön érdekesség: Sofron István még soha nem játszott a magyar bázisú nemzetközi bajnokságban, minthogy annak idején az EBEL-be nőtt bele, majd a DEL-ben és az ECHL-ben, végül pedig az Extraligában próbálhatta ki magát. A tavalyi környezetváltozás a válogatott szempontjából is jót tett a támadónak, a nottinghami olimpiai selejtezőkön is hozta a pont/meccset, 1 találata mellett 2 asszisztot jegyzett.

macsofron

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum