Szűcs Ádám Dániában szeretne jégkorongozni

 

A német DNL-ben nevelkedett 19 éves magyar játékos Aarhusba készül egyetemre, és a dán másod- vagy harmadvonalban folytatná a hokit.

Szűcs Ádám a magyar utánpótlás korábbi irányítója, Glen Williamson tanácsára igazolt külföldre Székesfehérvárról. Tanulmányainak folytatását is szem előtt tartva Németország mellett döntött: 2017-ben Augsburgba költözött. 3 évet töltött el a bajorországi klub utánpótlásrendszerében, mindvégig a legmagasabb szinten játszva, Péter Donát csapattársaként. Kétszer is a liga játékosainak fiatalabbik szegmensébe tartozott, hiszen míg első évében U19-es volt a DNL, később U20-asra bővítették a bajnokságot.

?Az első évem sikerült szerintem a legjobban ? mondta blogunknak. ? Akkor még U19-es volt a DNL, de öt 20 éves is visszajátszhatott, így a magam 17 évével fiatalnak számítottam. A csapatkapitányunkkal mentem egy sorban, jól ment a játék, éreztük egymást, tudtam érvényesülni.?

Első két szezonjában meghatározó hokisa volt klubjának, mindkétszer 20 pont fölött termelt Európa egyik legjobb juniorbajnokságában. Idén viszont mindössze 15 meccsig és 2 pontig jutott. ?Idén nagyon peches szezonom volt. Kölnben, a szezon első mérkőzésének első cseréjében kaptam egy ütközést fejre, és rögtön kidőltem 2 hónapra agyrázkódás miatt. Hazajöttem Magyarországra, semmivel sem volt szabad foglalkoznom, egy sötét szobában pihentem. Utána egy hónapig csak edzésekre jártam, majd beöltöztem egy meccsre, de éreztem, hogy még korai volt. Nem sokkal később még egy meccset megpróbáltam, ismét kaptam egy ütést, újabb 1-2 hét kihagyás várt rám. Az egész szezonban ez ment, egyszer jól éreztem magam, a másik pillanatban már rosszul voltam. A kiesés ellen vívott küzdelemre már teljesen felépültem, de a szezon félbeszakadt a vírushelyzet miatt.?

Szűcs Ádám azt mondja, nagyon sokat köszönhet Péter Donátnak, aki egy évvel korábban került ki a klubhoz: ?Főleg az elején segített a nyelvi nehézségek leküzdésében. Az edzések német nyelven folytak, én az alap némettudásommal eleinte nem sokat értettem belőle. A hoki nyelvezete nem olyan, mint amit az iskolában tanítanak. Segítetett lefordítani az elején, hogy mit mond az edzőnk, Augsburg megismerésében is partner volt. Folyamatosan segítettük egymást, de egy sorban nem játszottunk egyszer sem a három közös évünk alatt.?

Két ifjúsági világbajnokságra is elvitték Szűcsöt, ott volt 2018-ban Kijevben, míg tavaly Székesfehérváron 4 góllal segítette a magyar együttest: ?Az első világeseményemen a kisebbik korosztályhoz tartoztam, ez meglátszott a játékidőmben is, kevesebbet léptem jégre. Tavaly Fehérváron már belenőttem a csapatba, jobban is ment a játék. A torna elején meglepődtünk, nem úgy indult az egész, ahogy elterveztük. Amikor éreztük, hogy mi a tét, hogy akár ki is eshetünk, akkor találtunk még egy kis erőt, amivel meg tudtuk fordítani az eseményeket.?

Szűcs Ádám befejezte a középiskolát Augsburgban, így elhagyja a klubot, mivel a tanulmányait továbbra is nagyon fontosnak tartja. A dániai Aarhusba jelentkezett egyetemre, és ha a felvételijét sikeresen bírálják el, akkor ? mint mondta ? a dán másod- vagy harmadosztályban folytatná játékos-pályafutását.

szucsadam

 

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum