Ezentúl a Tüskecsarnokban játszik az FTC-Telekom

   

Hivatalos honlapján jelentette be a hírt az Erste Liga-címvédő.

Hosszú évek óta komoly problémaként tartja számon a magyar jégkorong, hogy a rekordbajnoknak nincs otthona. A zöld-fehérek jó néhány létesítményben megfordultak már, és arra is történtek ígéretek, sőt tervek is, hogy saját jégcsarnokot kapjanak, ezekből azonban mindeddig nem lett semmi. Az utóbbi szezonokat Pesterzsébeten töltötte a klub, mióta azonban Fodor Szabolcs vezetésével egészen kiváló eredményeket értek el ? Erste Liga- és Magyar Kupa-győzelem, Kontinentális Kupa-menetelés ?, azóta világossá vált, hogy változtatásra lenne szükségük. Ennek jegyében döntöttek most a költözés mellett. Az elmúlt hetekben és hónapokban intenzív tárgyalások zajlottak, melyek végeztével minden akadály elhárult a XI. kerületbe költözés elől.

A Tüskecsarnok ebben a pillanatban megfelelő opciónak tűnik a Fradi számára, mind a befogadóképesség, mint a körülmények tekintetében. Az FTC-Telekom játékosainak nem lesz idegen a helyszín, nemrégiben is játszottak ott derbit az UTE-val, gyakorlatilag telt ház előtt. Kíváncsian várjuk, hogy a hívek ? valamint az ellenfeleik drukkerei ? meg tudják-e tölteni a csarnokot a további mérkőzéseken is. A fejlemény egyébként akár kettős rangadók lebonyolítását is lehetővé teszi, lévén, hogy az immár Erste ligás MAC HKB is marad a létesítmény falai között.

“Az új szezon jegy- és bérletárairól, a Tüskecsarnokkal kapcsolatos további tudnivalókról és szurkolói információkról, a sajtóakkreditáció rendjéről és egyéb információkról az új szezon kezdetéig folyamatosan hírt adunk a későbbiekben” ? olvasható még a hírben.

fradituske

fotó: Mudra László/MJSZ

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum