Martin Erat visszavonult

 

A közel 900 NHL-mérkőzést maga mögött tudó kiváló csatár 39 évesen tette le az ütőt.

A mindkét oldalon bevethető cseh szélsőt 1999-ben választotta ki a Nashville – mindössze a 7/199-es drafthelyen. A Predatorsban két évvel később mutatkozott be, miután előzőleg komoly eredményeket produkált. Először szerzett egy junior-világbajnoki aranyat, majd a Red Deer Rebelsszel egy Memorial Cupot és egy bajnoki címet a WHL-ben. A kanadai juniorliga rájátszásában ő érte el a legtöbb gólt (15), gólpasszt (21) és pontot (36), igaz, a legértékesebb játékosnak járó díjat ennek ellenére nem kapta meg. Erat a 2001/02-es szezonban alapember lett a Predsben, 80 mérkőzésen lépett jégre, 33 pontig jutott. 11 szezont játszott Nashville-ben, majd egyaránt másfelet a Washingtonban és az Arizonában. 2015-ben mondott búcsút Észak-Amerikának, 881 mérkőzés és 545 (176+369) pont után. A KHL-es Avangard Omszkba szerződött, ahonnan egy év múlva hazatért az extraligás HC Kometa Brnóba, itt mostani visszavonulásáig játszott. A cseh csapattal még két bajnok címet söpört be (2017, 2018), másodjára a rájátszás legjobbjának választották. A cseh válogatottal olimpián egy bronzéremig jutott, míg a világbajnokságokon egy ezüst és egy bronz került a személyes gyűjteményébe.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 17., hétfő
EL 17:30 BRAFTC 6-2VÉGE
EL 17:30 GYETIT 4-2VÉGE
EL 17:30 SCCMIS 3-2 HVÉGE
január 18., kedd
ICEHL 18:30 G99AVS TÖRÖLVE
EL 19:00 ETODAB 2-0VÉGE
január 21., péntek
EL 16:00 TITMAC 6-4VÉGE
EL 17:30 GYEBRA 4-0VÉGE
január 22., szombat
MK 14:05 DEBMIS 5-3VÉGE
    • M4 SPORT+
MK 17:15 AVSFTC 5-0VÉGE
    • M4 SPORT+
január 23., vasárnap
MK 14:05 MISFTC INFO
    • M4 SPORT+
EL 16:30 BRASCC INFO
MK 17:15 DEBAVS INFO
    • M4 SPORT+
január 24., hétfő
EL 18:40 TITDAB 
január 26., szerda
ICEHL 19:15 AVSZNO 
Partnerünk
Archívum