Már nem Jason Botterill a Buffalo GM-je

 

Utóda a 45 éves Kevyn Adams lesz, aki eddig is a klubnál dolgozott különböző pozíciókban.

A Buffalo 2017-ben csábította el Jason Botterillt a Pittsburghtől, miután helyettes GM-ként két Stanley Kupát nyert. A szakvezetőre megváltóként tekintettek, akinek a célja egyértelmű volt: Jack Eichel köré ütőképes csapatot építeni, és 2011 után végre ismét a rájátszásba kormányozni a csapatot. Az első év az alapok lerakásáról szólt, ekkor a csapat mindössze 25 győzelmet szerzett. A második szezon előtt komoly erősítésbe kezdett Botterill. Az 1/1-es Rasmus Dahlin mellett érkezett Alexander Nylander, Viktor Oloffson és Jimmy Vesey, miközben olyan játékosok voltak eleve a keretben, mint Zemgus Girgensons, Sam Reinhart, Jeff Skinner, Rasmus Ristolainen és Conor Sheary. A Sabres 2018 novemberében zsinórban 10 meccset nyert, december közepén 20 sikerrel és 9 vereséggel listavezetőnek nevezhette magát a ligában. Még február derekán is plusz hét győzelemmel álltak, de aztán jött az összeomlás: a következő 24 meccsből mindössze hármat tudtak megnyerni, ami a playoffba és Phil Housley edző állásába került.

Botterill az egykori kiváló hátvéd helyére Ralph Kruegert kérte fel, de az idei csonka szezon sem lett sokkal jobb Buffalóban. A Sabres lemásolta előző évi produkcióját. 10 meccs után vezették a tabellát, 33 találkozó után az Atlantic-csoport második helyén álltak. Aztán jött a katasztrófa: 11 meccsből hármat nyertek meg, ami után már nem tudtak felpörögni, ráadásul az utolsó hét találkozóból is elveszítettek hatot.

Az újabb sikertelen szezon után Terry és Kim Pegula, a klub tulajdonosai úgy nyilatkoztak: a jövőt is a Botterill?Krueger párossal képzelik el. Az elmúlt három hét alatt azonban változtattak az álláspontjukon: “Értesítettük Jason Botterillt, hogy már nem ő a klub GM-je. A döntést azután hoztuk meg, hogy sok megbeszélést folytattunk vele. A filozófiánkban meglévő különbségek miatt szükségesnek éreztük a változást. Az új GM, Kevyn Adams az elmúlt kilenc évben több jelentős pozíciót is betöltött a csapaton belül. Ralph Kruegerrel eddig is intenzív munkakapcsolatban állt, amit még szorosabbra fűzhetnek.”

SPORTS Sabres

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum