Polak már a rájátszásra sem tér vissza Dallasba

 

A cseh hátvéd hazájában folytatja karrierjét, már meg is kötötte új szerződését az extraligás Vitkovicével.

Roman Polak, a Dallas Stars 34 éves bekkje minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy ne kelljen visszatérnie a tengerentúlra a rájátszásra. Annak ellenére sem, hogy érvényes szerződése van a szezon végéig. A játékos erről a cseh médiának nyilatkozott, miután kiderült, hogy megállapodott a HC Vitkovicéval a 2020/21-es évadra. Polak a The Athleticnek elmondta: “Már elhatároztam, hogy otthon maradok. Ideje szakítanom az NHL-lel, felesleges visszamennem, a következő szezonban biztosan Csehországban játszom.” Ha a koronavírus-járvány miatt félbeszakított NHL-idény újraindul, a Dallas a Nyugati Konferencia kiemelt csapatai között lesz, és első körben a legjobb kiemelésért küzd a St. Louis Blues, Colorado Avalanche, Vegas Golden Knights hármassal. Az NHL-ben több mint 800 mérkőzésen jégre lépő rutinos bekk hiányát eleve megérezheti a Dallas, másrészt a cseh döntése beszűkíti Rick Bowness edző lehetőségeit, akinek nélküle hét bevethető hátvédje marad. Roman Polak ugyanakkor a szezon során csupán 44 mérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken 4 asszisztot jegyzett.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum