Biztosan nagyon furcsa lesz a KMH ellen ja?tszani

 

Klubváltásáról, a céljairól, a válogatottról és excsapata, a KMH elleni majdani meccsekről is kérdeztük a Bécsbe igazoló Jókai Szilágyi Kingát.

A Vienna Sabres együtteséhez írt alá Jókai Szilágyi Kinga, a magyar válogatott alapembere, aki jelölt volt az idény legjobb női csatárának díjára is. ?Ma?r tavaly is fontolgattam, hogy esetleg elmegyek egy ma?sik együtteshez. Persze nem az itthoni csapat miatt do?nto?ttem így, mert nagyon szerettem egyu?tt ja?tszani a la?nyokkal, mindenkivel jo?l kijo?vo?k. Nem titok az sem, hogy e?n kerestem meg a be?csieket, akik nagy lelkesede?ssel fogadtak, i?gy ko?nnyen sikeru?lt megegyeznem velu?k. A Sabres jó csapat, valamint fontos volt az is, hogy ko?zel legyek Budapesthez, e?s az ehhez tartozo? leheto?se?gek is nagyban befolya?solta?k a do?nte?semet? ? mondta a klubváltás körülményeiről.

A 22 éves játékos még nem tudja, melyik sorban számítanak majd rá. A Vienna két másik csatárt is igazolt, a kanadai Nadine Edney-t és az amerikai Kayla Nielsent, legutóbb mindketten Ausztráliában szerepeltek. A magyar játékos albérletben fog lakni a két másik légióssal, és amikor tud, hazautazik Magyarországra. Tervezi azt is, hogy dolgozni kezd a jégkorong mellett, de ennek részletei még nem dőltek el. A Vienna Sabres hatszoros EWHL-győztes, míg a Supercupot háromszor nyerte meg, utóbbi sorozatban a 2018/19-es idényben is diadalmaskodott. Az elmúlt szezonban is ott volt mindkét ligában a legjobb négy között. A Supercupban bronzérmet szerzett a gárda, amely rendre parázs meccseket játszik a magyar élcsapatokkal is. ?Ami a pontokat illeti, szeretne?k hasonlo? szezont produka?lni, mint legutóbb a KMH-val, és meg akarom mutatni, hogy hasznos tagja vagyok a csapatnak, e?s mege?rte engem va?lasztani. Szeretném hozzásegíteni a csapatot, hogy minél jobb helyezést érjünk el, de ez nem lesz könnyű, mert erős a mezőny az EWHL-ben és a Supercupban is.?

Jókai-Szilágyi Kinga két évet töltött a KMH-ban, ezalatt két magyar bajnoki címmel, két EWHL- és egy Supercup-aranyéremmel gazdagodott gyűjteménye. A hazai bajnokságban 11+13-as mutató került a neve mellé, az EWHL-ben 13 gól és 20 assziszt, a Supercupban 3 találat és 10 gólpassz volt a termése. Szerepelt a KMH II-es csapatával a DEBL-döntőben is, összesen öt pontig jutott az ezüstérmes együttesben. ?A legutóbbi szezonnal nagyon elégedett voltam, egyéni és klubszinten is, hiszen mindent meg tudtunk nyerni. A szi?vem me?lye?n nagyon sajna?lom, hogy itt kell hagynom a csapatot, a bara?taimat, de sikeres szezont ki?va?nok nekik, e?s alig va?rom, hogy u?jra egy csapatba ja?tszhassak velu?k a ko?zeljo?vo?ben. Biztosan nagyon furcsa lesz a KMH ellen ja?tszani, tudom, hogy jo?vo?re is ero?s csapattal fognak kia?llni, de persze ma?r nagyon va?rom ezeket a meccseket.?

A csatár harmadszor áll légiósnak: a 2013/14-es idényben a svájci ligában szerepelt a Weinfelden csapatában, míg 2017/18-ban nővére, Zsófia mellett a svéd Luleában játszott. ?Mivel ez egy u?jabb orsza?g, i?gy az eleje?n biztos lesznek nehe?zse?geim a beilleszkedéssel, de bi?zom abban, hogy ez nem fog soka?ig tartani. Szeretne?k mine?l gyorsabban beilleszkedni a csapatba, remélem, hogy a la?nyok kedvesek lesznek e?s befogadnak gyorsan? ? mondta várakozásairól.

Jókai Szilágyi Kinga alapembere volt az A csoportba jutó válogatottnak a tavalyi, káposztásmegyeri vb-n, és az elmúlt szezon valamennyi tornáján szerepelt. ?U?gy e?rzem, sikeru?lt tu?ltennem magam a vila?gbajnoksa?g elhalasztásán. Most már csak arra próbálok összpontosítani, hogy amikor itt lesz az idő, készen álljak. A csapat is tovább fejlődhet, pozitív, hogy van még egy évünk felkészülni Kanadára.?

jokaiszilagyikinga2

fotó: Somogyi Viktor

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum