Három szezont élt meg a Vienna Capitals II

 

A bécsi EBEL-együttes farmcsapata két Erste Liga- és egy Alpesi Liga-szezon után idén nem indul az osztrák?olasz?szlovén bajnokságban.

Franz Kalla általános igazgató szerint a koronavírus-járvány és következményei nem teszik lehetővé a komoly tervezést, túl sok a bizonytalanság, ezért inkább visszaléptetik a nemzetközi ligától a Silver Capitalst. A Vienna-farm 2017-ben az Erste Ligában kezdett, és az első szezonja meglehetősen harmatosnak bizonyult. A másodikban jobban szerepeltek a bécsi fiatalok, ekkor elérték a negyeddöntőt, ott azonban semmi esélyük nem volt a továbbjutásra a későbbi bajnok FTC-Telekom ellen. Ezt követően az Alpesi Ligába tették át székhelyüket, ahol ismét nem sikerült bejutniuk a rájátszásba, az utolsó előtti 17. helyen végeztek. Christian Dolezal sportigazgató a visszalépésről szóló hírben nyilatkozva sikeresnek minősítette a projektet, amely elmondása szerint segített átléptetni a fiatal tehetségeket a felnőtthokiba. Közöttük első helyen azt a 19 éves Lukas Piffet említette, aki 13 meccset kapott az EBEL-ben, pontot nem szerzett, míg az Alpesi Ligában 29 találkozón 1+3-ig jutott.

Az Alpesi Liga részéről már április elején bejelentették, hogy mind a 18 résztvevő ott lesz a bajnokság következő idényében is. A friss fejlemények azt mutatják, hogy ezt elsiették.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum