A konkrétumokra várok, egyeztetések már voltak

 

Remélem, június végére aláírok valahová, mondta blogunknak Révész Marcell, aki utolsó juniorszezonjában is jól teljesített Svájcban.

Révész Marcell a hatodik szezonját abszolválta a GCK Lionsnál, melynek színeiben a legerősebb svájci juniorligában 39 mérkőzésen 34 pontot termelt. Míg a szezon első szakaszában a gólpasszok terén jeleskedett ? 3+17-nél tartott, egy időben vezette a bajnokság asszisztlistáját, amely alkalomból interjúztunk is vele ?, addig a második felében inkább a gólok kerültek többségben (8+6). ?Sokat dobott rajtam az U20-as vb-győzelem. Ki kellett jönnöm a komfortzónámból, a válogatottban nekem is gólokat kellett lőnöm. Amikor visszajöttem Svájcba, itt is többet kellett vállalnom, inkább el kellett lőnöm a korongot, mint hogy lepasszoljam.?

A GCK Lions jól szerepelt az egész szezonban, és végül az alapszakasz harmadik helyén végzett. A rájátszás negyeddöntőjében az Ortenszky Tamást is foglalkoztató Biel ellen 5 meccses párharcban jutott tovább az együttes. Az első két mérkőzést a Lions nyerte, a következő kettőt a Biel, a döntő találkozón többek között Révész 1+2-jének és Falus Ádám gólpasszának köszönhetően a GCK 8-1-es győzelmet aratott. ?A bajnokság vége felé jól ment a csapatnak, egymást hajszoltuk, mindenki energikus volt. Minden reggel azért keltünk fel, hogy a következő meccset megnyerjük, megvolt a kémia. A Biel elleni negyeddöntő második mérkőzése után engem és néhány csapattársamat eltiltottak. Szerintem hiányoztunk a fiataloknak, nem voltak ott a vezéregyéniségek a két vesztes csatában. Persze a Biel is remekül játszott akkor. Elmondhatatlan érzés volt megnyerni az utolsó meccset, meg tudtuk mutatni a Bielnek, hogy mi vagyunk a jobbak. Ha nem maradt volna el a rájátszás további része a járványügyi helyzet miatt, akkor szerintem a bajnoki címre is nagy esélyünk lett volna.?

Révész egy ízben már a 2018/19-es szezonban is pályára léphetett az NLB-s, azaz svájci másodvonalbeli felnőttcsapatban, és erre idén is lehetősége nyílt: ?Pont az U20-as világbajnokság után történt. Karácsony előtt még két meccsünk lett volna a juniorban, péntek-vasárnap elosztásban. Szombaton az edzésünk után hívtak, hogy valaki lesérült a felnőttben, este beöltözök. Kicsit hirtelen jött a lehetőség, de szerintem jól ment a játék, megfelelő jégidőt is kaptam. A szezon során az edzők folyamatosan azzal bíztattak, hogy ott vagyok azoknak a junioroknak a listáján, akiket felhívnak majd a felnőttbe. Ezek szerint mégsem lehettem olyan magasan, mert csak ezt az egy meccset kaptam végül.?

revesz2

Révész Marcell június végén tölti be a 20. életévét, immár kiöregszik a juniorból, és elmondhatja, hogy különlegesen eredményes volt a nemzeti színekben. Pályafutása során összesen 6 korosztályos világbajnokságon vett részt, 2-szer az U18-as, 4-szer az U20-as tornákon számítottak rá, és ezeken a világeseményeken nem kevesebb, mint 3 aranyérmet szerzett. Ifiben egyszer jutott fel a divízió 1/B-ben a válogatottal, juniorban pedig 2-szer. Az U20-asok között 2016-ban Budapesten, idén decemberben Kijevben végzett az első helyen a magyar válogatott. Az előbbi eseményen 3+5-tel, az utóbbin 4+5-tel vétette észre magát a támadó: ?A négy junior-világbajnokságom közül az első, a budapesti a legkedvesebb számomra. 16 éves voltam, és jól ment a játék az idősebbek között is. Az egész telt házas csarnok szurkolt nekünk, kevés olyan mérkőzésen játszottam, amilyenek Káposztásmegyeren voltak akkor. A közönség energiabombává változtatott minket, kétszer is nagyon mélyről jöttünk vissza.?

A tehetséges csatár úgy érzi, idén leginkább a magabiztosság terén lépett előre: ?Sokkal magabiztosabb lettem, mint amilyen korábban voltam. El merem vállalni a helyzeteket, már úgy vagyok a pályán, hogy nekem is alkotnom kell, nemcsak segíteni másoknak az alkotásban. Idén mi voltunk az idősek, ez egy teljesen másik szerep, ezt is meg kellett tapasztalnom.?

Nyilván svájci klubcsapatában is kiöregedett az U20-as korosztályból Révész, így egyelőre még nem egyértelmű, hogy merre folytatja: ?Kicsit stresszes időszak ez nekem, amíg nincs konkrétum. Nézelődök amerikai juniorligák felé, hogy onnan később akár az egyetemi bajnokságba tudjak lépni. Vannak megkereséseim Svájcból, de magyar csapatokkal is beszéltem. Az itthoni is jó liga, a felnőtt hokira úgyis képeznem kell még magam, külföldön viszont többet láthatnak a megfigyelők. Most a konkrét ajánlatokra várok, mert eddig csak egyeztetések voltak. Remélem, június végére aláírok valahová. Addig itthon készülök személyi edző segítségével, Érden pedig jégre is tudok menni.?

revesz

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum