Kilencedszer is gólkirály Alekszandr Ovecskin

 

Az NHL az alapszakasz hivatalos berekesztése után kiosztotta az egyéni elismeréseket. A Boston három díjat is begyűjtött.

Gary Bettman komisszár a héten jelentette be, hogy a 2019/20-as alapszakaszt befejezettnek tekintik, amit 24 csapatos rájátszás követ. A csonka szezon lezárása után a liga megtette a következő lépést: megnevezte a különböző egyéni díjak nyerteseit. Az alapszakasz legjobbja és ezzel a Presidents’ Trophy győztese a Boston Bruins lett, amely kereken 100 pontot gyűjtött 71%-os mutató mellett. A sárga-fekete alakulat története során a 14. alkalommal végzett az élen, a díj 1985-ös alapítása óta pedig harmadszor érte el ezt az eredményt (1990, 2014, 2020).

Az alapszakasz pontkirálya és ezzel az Art Ross Trophy birtokosa a 110 pontot gyűjtő Leon Draisaitl lett. A német csatár 13 egységet vert a második helyen végző Connor McDavidre. A 2012/13-as szezon után először zárt a kanadai táblázat első két helyén ugyanannak a klubnak a két játékosa. Hét évvel ezelőtt a Tampa Bay duója, Martin St. Louis és Steven Stamkos hozta össze ugyanezt az eredményt. Draisaitl révén először nyert német játékos, és nyolcadszor európai (Jaromir Jagr, Peter Forsberg, Jevgenyij Malkin, Nyikita Kucserov, Alekszandr Ovecskin, Henrik Sedin és Daniel Sedin után). A kölni születésű csatár az egész szezonban kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott: volt 13 és 11 mérkőzést felölelő pontszerző sorozata is, és összességében 71 mérkőzésből 56 alkalommal került a neve mellé gól vagy gólpassz, ebből 33-szor legalább kettő. A legjobb mérkőzése a Nashville és a Colorado ellen volt, amikor öt-öt egységgel zárt. Draisaitl nemcsak a pontokat tekintve végzett az élen: 67 gólpasszával, 44 emberelőnyben szerzett pontjával és 10 győztes találatával is a legjobbnak bizonyult.

nhl awards 2020

A gólkirályi címet és a Rocket Richard-trófeát Alekszandr Ovecskin és David Pastrnak kapta megosztva. A két játékos 48-48 gólt szerzett, előbbi 68, utóbbi 70 összecsapáson. A Washington kapitánya zsinórban harmadszor, összességében kilencedszer bizonyult a legjobb góllövőnek, amivel tovább javította saját rekordját. A 35. évét taposó orosz a szezon kezdetekor a 13. helyen állt az örökranglistán, míg a lezárásakor már a nyolcadikon. Olyan játékosokat előzött meg, mint Mario Lemieux, Steve Yzerman és Mark Messier. A szintén 48-ig jutó Pastrnak először lett az NHL gólkirálya. A Boston cseh szélsője 20 találatot szerzett emberelőnyben, ezzel is az első helyen végzett.

A Presidents’ Trophy és a Rocket Richard-trófea mellett a William M. Jennings-díjat is hazavitte a Boston. A legkevesebb gólt kapó kapustandemnek járó elismerést a Tuukka Rask, Jaroslav Halak kettős érdemelte ki, akik mindössze 167-szer kapitulálva végeztek az első helyen. Ezt a trófeát korábban kétszer kapta meg bostoni duó: 1990-ben Andy Moog és Rejean Lemelin, 2009-ben Tim Thomas és Manny Fernandez.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum