Az NHL júniusra tervez némi lazítást

 

A járványhelyzet második szakasza során a játékosok kisebb csoportokban elkezdhetik az edzéseket az NHL-ben.

Erről hétfőn adott ki közleményt a liga. Eszerint június elejére tervezik, hogy a teljes leállásból áttérnek a második szakaszba, amikor megnyílnak a pályák, a játékosok pedig hatfős csoportokban végezhetnek jeges edzéseket, egyelőre edzők és más szakemberek bevonása nélkül. A maszk viselése a jégen kívül kötelező lesz, és az is elképzelhető, hogy a játékosoknak előbb kéthetes karanténon kell átesniük. Mindenkit köteleznének arra is, hogy két nappal a részleges nyitás előtt tesztelje magát, amit heti két további kontroll követne. Fontos alapszabály, hogy a tesztelést csak akkor lehet elvégezni, ha az adott városban elegendő mennyiségben áll rendelkezésre. Az NHL által igényelt tesztelés nem mehet a közegészségügy rovására. Pontos dátum tehát még nincs, ahogy azt sem lehet tudni, meddig tarthat ez a második szakasz. Minden NHL-es városban egyenként értékelik a helyzetet, és egyeztetnek a releváns szereplőkkel. A kettes fázis után elvileg a hármas és a négyes következne, előbbi az edzőtáborok időszakát jelöli, utóbbi a bajnokság folytatását ? de ezekről egyelőre szó sem esett a mostani kommunikációban.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum