10 év munkája van benne ebben a korosztályban

 

Egyre észrevehetőbb, hogy milyen eredményes munka folyik a Sportországi Cápáknál. Szajbert Krisztián edzővel beszélgettünk.

A Sportországi Cápák évek óta jelen vannak az utánpótlás-bajnokságok fiatalabb korosztályaiban, rengeteg gyereket foglalkoztatnak, ezt tudtuk. Ám az idén felkapta a fejét a felőlük érkező hírek hallatán a szélesebb közvélemény is: a kölyökcsapatuk ugyanis magyar bajnoki döntőbe jutott. Ideje volt tehát megkeresnünk Szajbert Krisztiánt, a csapat edzőjét, hogy meséljen nekünk a történetükről.

?Amikor véget ért a vasasos pályafutásunk, és eljöttünk onnan Netkovszky Kálmán barátommal, 60 gyerek tartott velünk, de nem volt hol edzenünk ? kezdte a szakember. ? A Sportország karolt fel minket akkor. Ők majd minden jeges sportágban érdekeltek voltak, de addig nem tartozott hozzájuk jégkorongszakosztály. 2010 környékén vágtunk bele, és minden évben fokozatosan előrébb léptünk. Kezdetben csak 3 alsó korosztályunk volt: szupermini, mini, előkészítő. Aztán szép lassan bővült a paletta. Ha minden jól megy, hamarosan ificsapatunk is lesz.?

A Sportországi Cápák jelenleg 5 korosztályban 11 csapattal dolgoznak, szuperminitől serdülőig. Szajbert és stábja körülbelül 170 gyereknek tart edzéseket ? jelenleg még home office-ból ?, de jövőre a hatodik korosztály is szóba jöhet. A különböző utánpótlásműhelyek között megszokott az átjárás, ám ez alól mondhatni kivételt képeznek a Cápák: ?Tőlünk elég ritkán megy el valaki, mi viszont mindenkit szívesen látunk. De nem szeretnénk senkit sem átcsábítani. Akik nálunk játszanak, mindannyian versenyeznek. Aki be tud kerülni ebbe az egészséges, jó, sportszerető közegbe, az örömmel hokizik itt.?

Az 5 fős edzői brigádot Krisztián mellett az öccse, Szajbert Patrik, Géczi Gergely, Netkovszky Kálmán és Várady Csaba kapusedző alkotják. Bár az edzők 1-1 korosztályért felelnek, mindenki mindenhol ott van, segítenek egymásnak. Rajtuk kívül LTP-s ? azaz a Learn To Play program szerinti képzésben részesült ? kollégák támogatják Szajberték munkáját: ?Minél több gyereket szeretnénk integrálni a jégkorongba. Akik pedig már bekerültek, ne veszítsék el a hitüket, és sokáig maradjanak velünk. Az még a jövő zenéje, hogy ezt milyen minőségben vagyunk képesek megvalósítani. A közeg inspiráló, jó hangulatú, mindenki jól érzi magát. Bár sok korosztállyal és rengeteg gyerekkel foglalkozunk, egyelőre nincs saját jégpályánk, viszont a folyamatos gyereklétszám-növekedés és a kitűzött szakmai céljaink megvalósulása miatt ez régóta szükséges lenne. Évek óta tervezzük saját beruházás keretében, pályázati forrásból egy pálya megépítését. Több lehetséges helyszín és műszaki tartalom is felmerült, és végül terveink szerint a XVI. kerület fog otthont adni számunkra, ami további bővülésre ad lehetőséget. A beruházást folyamatosan egyeztetjük az MJSZ-szel, ők is segítenek a projekt megvalósításában. Újpesten és Óbudán is albérlők vagyunk, de nyitunk mindenfelé, hogy ki tudjuk szolgálni a srácainkat. Minden klubbal igyekszünk jóban lenni, ha adódik jégfelület edzésre vagy edzőmeccsre, mi ott vagyunk. Kell a jég!?

Az utánpótlásképzés örökös témája, hogy vajon a játékosfejlesztés, a nevelés a prioritás, vagy az elért eredmények: ?Szerintem mind a kettő fontos. Nyomás van rajtunk, hogy legyen eredmény is. Ha egy gyerek már bekerült a rendszerbe, akkor a minél jobb, minőségibb jégkorong a célunk. Ahogy haladnak előre, úgy tudjuk megadni nekik a lehetőséget, hogy később jégkorongozókká váljanak.?

A Sportország csatlakozott a Vladimir Babic által 2015 környékén indított Hungary Talent elitprogramhoz, melynek keretein belül a gyerekek külföldi select tornákon vehetnek részt: ?Csatlakoztunk Vlado programjához, több korosztállyal is integrálódtunk. A vírus miatt most kicsit leállt az élet, de lassan épp újraindul. Az elitprogramos srácokat hetente 1-2 alkalommal sikerül jégre vinnünk. Sokfelé jártunk már a Talent programnak köszönhetően, ami segít megtartani a gyerekek közötti kohéziót. Szívesebben járnak össze, jobb a fejlődési lehetőség, nagyon pozitív kezdeményezésről van szó.?

A Cápák átgondolt toborzási stratégiával működnek, amelynek köszönhetően évről évre egyre több gyerekkel szerettetik meg a sportot: ?Saját korcsolyaoktatási tervünk van, az ovikori. Nagycsoportos óvodásoknak tartunk 10 alkalmas korcsolyatanfolyamot, ami után lehetőséget kínálunk nekik a továbblépésre. Ez a hokisuli, innen pedig 1-2 hónap után szeretnénk az újoncokat beintegrálni a szupermini korosztályba. Jelen vagyunk Fóton, Dunakeszin, Gödön, Szentendrén, a Pólus Centerben, mindenhol, ahol lehetőség nyílik.?

Az U14-es csapat ? amelynek tagjai a Sportország 2011-es alakuláskor náluk kezdték a jégkorongot ? meglepően jól szerepelt idén, a bajnokság döntőjéig jutott, ám a MAC elleni párharcot a koronavírus-járvány miatt nem játszhatták le. Ez egyelőre a fiatal klub legnagyobb sikere: ?A gyerekek alázatos munkája, illetve a hátterük, a szülők támogatása, kitartása miatt jutottunk ilyen messzire. 10 év munkája van benne ebben a korosztályban, nem hullott csak úgy az ölünkbe a döntő, a srácok megküzdöttek érte. Minden korosztályunkban van potenciál, az alázatos munkától, valamint a szülők kitartásától, vagy épp az esetleges széthúzásoktól függ, hogy mit sikerül belőlük kihozni. Rengeteg helyen jártunk már a gyerekekkel, minden korosztályban vannak potenciális hokisjelöltek.?

Szajbert Krisztián munkájáról remek vélemény alakult ki a szülői körökben, így zárásképp megkérdeztük, hogy miben különbözik az ő edzői mentalitása másokétól. ?Ezt nem tőlem kellene megkérdezni. A hokiért élek-halok, olyan szenvedéllyel csináljuk, ami a legnehezebb időszakokon is átsegít minket. Csak arra figyelek, hogy a gyerekeknek, a jégkorongnak minél jobb legyen. Ez most egy szerencsésebb évünk volt, fel tudtuk hívni magunkra a figyelmet.?

capak

fotó: Sportországi Cápák facebook

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum